Gobelin
A festőművész lánya, Mohácsi Judit visszaemlékezési alapján édesapja akkor már nagyon beteg volt, ez volt az utolsó murális munkája. A gobelin szövését az évtizedes tapasztalatokkal és gyakorlattal rendelkező baráti házaspár Csehi Pál és Csehi Mária végezte. Mohácsi Ferenc a betegsége miatt sajnos már nem tudott olyan aktívan részt venni eme gobelin kivitelezésében, holott korábban folyamatosan jelen volt a színek kiválasztásánal is, ha kellett akkor visszabontatta és újraszövette a falitextil egyes részeit.
A bajai gobelin elkészültét és elhelyezését már nem élhette meg, 1980. augusztus elején elhunyt. Lánya erőfeszítései a gobelin felkutatására nem vezettek eredményre. (Az általa írt összefoglalóban a bajai gobelin helyét tévesen jelölte meg, a tíz évvel korábban készült székesfehérvári alkotás készült az ottani SZMT székház részére, a bajai az MSZMP székházat díszítette.)[2]
Horváth Ninett, a bajai könyvtár egyik munkatársa már évekkel ezelőtt is a segítségemre sietett, amikor - szintén az egykori pártszékház részére készült - kettő mozaik alkotást kerestem. Akkor Ninett közreműködésével nagyon gyorsan sikerült is megtalálnom azokat. Ismét felvettem vele a kapcsolatot, hátha valaki tud valamit a gobelin sorsáról, azonban az épületben jelenleg működő Kormányhivataltól kapott visszajelzés alapján nem rendelkeznek információval annak sorsával, kilétével kapcsolatban.
A rendszerváltás során a pártházak funkciói megszűntek, a székházakba a legtöbb helyen egyéb állami intézmények, kormányhivatalok, iskolák költöztek, esetleg irodaházakká alakították át. A gobelineket az esetek többségében - ha még nem ette meg őket egy-egy molycsalád vagy a cigarettafüst nem tette tönkre - egyszerűen leakasztották a falról és raktárba helyezték.
A gobelin eltűnésének időpontjáról és körülményeiről nem rendelkezem pontos információval, a rendszerváltás körüli időpont csak kósza feltételezés részemről, de ezek a gyakori tapasztalatok. Bízunk benne, hogy eme falitextil is csak valahol egy raktár mélyén porosodik, talán egyszer előkerül valahonnan.
(Kieg: nemrég egy raktár mélyén egy felcsavart, porosodó, 1969-ben készült gobelint sikerült felfedeznem és beazonosítanom, de ez már egy következő műlapra tartozik...)
[2] Mohácsi Ferenc weboldala: https://mohacsi.webnode.hu/fenykepgaleria/muralis-munkak/
Mohácsi Ferenc weboldala: https://mohacsi.webnode.hu/
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a46234-63179b8578a70-4f5ea76e31c87e3ca5a22bba_4.jpg)
"Gobelin" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a46234-63179c8af289b-0386040828649f9a47a0c810_4.jpg)
"Gobelin" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a46234-63179c8af2f2e-38f5fe5f761a7fed7e82c1eb_4.jpg)
"Gobelin" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a46234-63179c8af37ba-4ae0a17f319850db7da8e2e5_4.jpg)
"Gobelin" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a46234-63179c8af3ecc-4d3199d74af24749e79c052a_4.jpg)
"Gobelin" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3779-a46234-63179b857a63f-b2fd1d5d357e351dd29f38a0_4.jpg)
"Gobelin" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!