I.-II. világháborús emlékmű
A teljes menetfelszerelésben, katonazubbonyban álló honvéd bal kezében zászlót, jóbbjában kivont kardot tart a föld felé. A hatalmas hím oroszlánt a honvéd mögött, nyitott szájjal ábrázolta a művész, lábai között letört tölgyfa ág látható. A katona teljes felszerelése részletesen kidolgozott, marcona arcvonásokkal, nagy bajusszal terpeszállásan ábrázolta a szobrász. Vass Viktornak két másik szobrához, a budapesti Tiszti hősi emlékműhöz, és a. mezőtárkányi alkotásához hasonlít. A szobrot mészkőből faragták, de mára már nem látható az eredeti felület, mivel az alkotást bronz színű festékkel fújták le, szerintem borzalmasan néz ki. A II. világháborút követően az emlékmű alján kiegészítették a névsort az újabb hősök névsorával. 2018-ban pályázati pénzből felújították (ekkor restaurálták és lefestették).
Az alkotás szerepel a Hősi emlék katalógusban is: https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/3210 itt látható az eredeti talapzat és táblák, valamint a kő eredeti állapota.
Előzetes:
"Satanov, Limanova, GorIiezé, Stanislau, Lemberg, Strypa, Brest-Litovsk, Assiago, Tölgyes, az Isonzó, a Doberdó és a Kárpátok hőseinek emlékszobrát, mely Vass és Pongrácz szobrászművészek alkotása, a község közönsége 1923. évi október 14. napján délelőtt 11 órakor fogja ünnepélyes keretek között leleplezni." [1]
Avatás:
"Ércesen csengő mély revelációról tanúskodó lelkesítő beszédben méltatja a magyar honfierények jelentőségét és hirdeti a társadalmi békét, a közremunkáló szeretetei. Ha a feltámadásunkhoz vezető békés, munkás életúton meg akarnak állítani bennünket, akkor talpra állunk és ennél a hősök emlékszobrának kövénél fentjük élesre kardunkat és törjük össze bilincscinket. A nagyhatású beszéd után lehull a lepel és előttünk áll messzehangzó mementóul a hősök emlékszobra. Az ötven hős neve aranybetűkkel van rája vésve. " [2]
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Nyirvidek_1923_10/?pg=14&layout=s
[2] Avatása: Nyírvidék, 1923.10.18. (44. évfolyam, 236. szám) 3. oldal.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Nyirvidek_1923_10/?pg=92&layout=s
[3] Hősi emlék a dátumokról: https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/3210
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630ce965311e0-84a8c304d79c1196a64dcc71_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/160 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630ce4d210bac-557a27a85ac1ef442246c367_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/200 • 21mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630ce52037fc7-1c79223551eb7a52dc012742_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ14/1 • 1/200 • 34mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630ce96e6760e-8085b9bb6e51a1b0d180defe_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ11/1 • 1/200 • 18mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630e672d42eae-fefacb62231923b077e1903c_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630e5ed5811bd-37c8befdf1a2e59717307512_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/160 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630cea1aa0dd5-fb4501b01e080ed3568204df_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/160 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630e673cda76a-0589b51d0e98e905104bd162_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/200 • 18mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630ce9788249e-ea436a0153062bb919eafd2f_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630e5eecd6b48-202eb9bc5375e027f993f043_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/250 • 170mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630e655230140-66edfe1e7b014a249d928eeb_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/400 • 170mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630ce9835625b-9fd9a39e1bbd70a1c2e67ec7_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/320 • 170mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630cea1abad7b-f19fef97f6c9585483d30ca3_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/100 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630ce4d22b81f-755f747286c7fa650467b2bf_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 55mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a46199-630ce4d234765-c674fd3c397187b11d9a7bd2_4.jpg)
"I.-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 51mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46199-631491a62b4c7-bad5986cd1fb2e2f03979966_4.jpg)