A Bécsi-kapu címere

Sopron, Bécsi út 15.


Felállítás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2022.09.06. 07:18
Sopron - Civitas Fidelissima, azaz a leghűségesebb város. [1]
A Bécsi-kapu 18. századi címere a Bécsi utca, Patak utca sarkán álló épület homlokzatán látható.[2][3]
„II. Ferdinánd 1622-ben országgyűlést tartott Sopronban, ahol sor került Eleonóra császárné magyar királynévá koronázására is.8 II. Ferdinánd, amint az a címerlevélben olvasható, ennek emlékére újította meg és bővítette ki 1622. augusztus 4-én Sopron város címerét. A címerlevél számunkra legfontosabb része így hangzik (saját fordításomban):
„A PAJZSON rostélyos avagy nyílt katonai sisak fekszik, amelyre királyi korona van helyezve; ennek szegélyein avagy szélein egy teljes alakú, kétfejű fekete sas áll mindkét lábával, kiterjesztett szárnyakkal, nyitott csőrrel avagy szájjal, kinyújtott nyelvvel lefestve, és a két fej fölött császári koronát visel, keblén pedig a mi és fentebb mondott fenséges császári hitvesünk nevének kezdőbetűit hordozza és mutogatja, tudniillik az F és az E betűt. Ez pedig nem csupán arra hivatott, hogy különleges kegyünk nyilvánvaló bizonyítéka legyen, hanem titkos jelentése révén az említett SOPRON városunk felénk sokféleképpen kinyilvánított, és az utódok ösztönzésére fordítandó, romlatlan erénye és hűsége is felragyog, olyan fényesen, amilyen nagy hatalmat és dicsőséget magában hordoz a császári sas méltósága, ami páratlan és különleges kegyünknek nyilvánvaló bizonyítéka. A sisak tetejéről, avagy csúcsáról pedig emitt sárga (avagy arany) és fekete, amott ezüst (avagy fehér) és vörös rojtok avagy foszladékok terülnek szét a pajzs szélein, s magát a pajzsot illő módon díszítik...”[4]
Források:
[1] Horváth Zoltán - Civitas Fidelissma: http://w3.sopron.hu/nepszavazas1921/Horvathz.html
[2] Bécsi-kapu címere: http://www.sopronikirandulas.hu/sopron/becsi-kulvaros.html
[3] Bécsi-kapu: https://sopronanno.hu/bejegyzes/a-becsi-kapu
[4] Tóth Gergely: a 1622. évi soproni címerbővítés: http://real.mtak.hu/31127/1/A_1622._evi_soproni_cimerbovites._Elozme.pdf (Letölthető fájl)

Bertha János műlapja


Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"A Bécsi-kapu címere" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
498894
Feltöltve
2022.08.28. 12:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/400 • 65mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.08.28. 12:30

"A Bécsi-kapu címere" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
498896
Feltöltve
2022.08.28. 12:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 175mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.08.28. 12:30

"A Bécsi-kapu címere" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
498895
Feltöltve
2022.08.28. 12:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 260mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.08.28. 12:30

"A Bécsi-kapu címere" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
498898
Feltöltve
2022.08.28. 12:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/400 • 90mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.08.28. 12:30

"A Bécsi-kapu címere" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
498891
Feltöltve
2022.08.28. 12:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 300mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.08.28. 12:30

"A Bécsi-kapu címere" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
498893
Feltöltve
2022.08.28. 12:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/400 • 105mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.08.28. 12:30

"A Bécsi-kapu címere" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
498899
Feltöltve
2022.08.28. 12:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.08.28. 12:30

"A Bécsi-kapu címere" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
498897
Feltöltve
2022.08.28. 12:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/400 • 62mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.08.28. 12:30

"A Bécsi-kapu címere" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
498892
Feltöltve
2022.08.28. 12:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 170mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.08.28. 12:30

"A Bécsi-kapu címere" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
498890
Feltöltve
2022.08.28. 12:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 40mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.08.28. 12:30
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.01.18. 07:56
Az "A Bécsi-kapu címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.09.06. 07:18
Bertha János publikálta "A Bécsi-kapu címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.