A pasaréti virágárus házaspár emlékére
A történet lényege: már 2021 elején a kezdeményezés indult, hogy emléket állítsanak az egykori virágárus házaspárnak, akik itt kínálták igényesen szép növényeiket a környék lakóinak.[2] Korábban a helyiek az üzletükként szolgáló, árván maradt bódét tekintették emlékhelynek, üzenetekkel, egy-egy szál virággal szépítették.[1]
„...a kezdeményezők egyetértésével arra jutottunk, hogy a „bódé” Aranka néni és Béla bácsi nélkül már sosem lehetne ugyanolyan, ezért a helyén egy újonnan létrejövő műalkotás emlékeztessen majd minden arra járót, hogy milyen sokat jelentenek az apró gesztusok, amik boldogabbá teszik mindennapjainkat.”[2]
A műalkotás elkészült, augusztus 25-én történt a leleplezés [1][2] és tanúsítom, a szobor, a beton-virágszálon még mindig megértésben üldögélő házaspár és a szépen kialakított, virágágyasokkal díszített (és egy paddal is szolgáló) alkotás amolyan zarándokhely lett. Az emberek odamennek, beszélgetnek és igen-igen elégedettek a szoborral.
A néhai házaspár talán picit megfáradtan üldögél a magas virág egy pontján (jajj, csak le ne csusszanjanak!) és kitartóan tartják ölükben valamikori munkájuk "eszközeit". Béla bácsi egy cserepes virágot fog, Aranka néni készenlétben áll (ül) a locsolókannával.
[1] A pasaréti virágárus házaspár emlékére állított újabb miniszobor...: https://welovebudapest.com/cikk/2022/8/25/latnivalok-es-kultura-a-pasareti-viragarus-hazaspar-emlekere-allitott-ujabb-miniszobrot-kolodko-mihaly?fbclid=IwAR1d3eF8e7UPooVmb4oKm9QGvuU8-j96N167V27sNfEP9MV_AD5p7aYwyWE
[2] Miniszobor-házaspár árul virágot... https://fidelio.hu/vizual/miniszobor-hazaspar-arul-a-viragot-a-pasareti-ternel-173563.html?fbclid=IwAR1d3eF8e7UPooVmb4oKm9QGvuU8-j96N167V27sNfEP9MV_AD5p7aYwyWE
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2823880f-0cc65d003d4ab3aef57a5666_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • 4.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2823bd69-863bec38d95ca562d63c4cf2_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • 6.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2823e94f-88a21673755e1605bb7f86fe_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b28241bb0-df528e27daf99242f135f32e_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b28244b02-dc09eb34062ae94cd36bfaa6_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b28249b88-3c274355312aed13e3abf196_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b28247569-06446160685f4225155707ef_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2824ecd3-f2a2f7d2a087b7fa4ad4ce16_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 34.5mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2824c44d-6f1b1864c77827b5e84cf4d2_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • 32.5mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2b8e4047-97a8be388e5ce1e9d9668350_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/200 • 8.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b28251472-9de66587b745dcb528d46fd7_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 14mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2b8dd026-cda70af8fa704e1706cab9d9_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 8.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2b8df66b-538b33e37b08f59c779cded2_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • 12.8mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2b8e1c6b-cb308e4b959b74d0985d4ef4_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 31.5mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2b8e70fa-3e9addca55c5e88b4901fb3e_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 22.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2b8e909c-4eb1cf8edbee2e2bf34e49a4_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2b8eb864-129d0cbee72593d013f6f51a_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 32.5mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2b8ef8af-363d40da53b84fd5c2581229_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/100 • 11.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2e3aa5ff-a3b63cde2a2a6864b6c1905d_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 9.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2e3acc78-341f94b2bedbfb6bbb37f06b_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • 9.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2e3aeb63-ec37bf1bac2083fdd189884a_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • 9.2mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a46178-6308b2b8da420-948d0f7759821b620bea1884_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 16.4mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46178-651671785f066-591819d51f40897aca1d8f95_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46178-6516717863857-0c8120bca4e6abb62f12d8a8_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46178-6516717867114-d674f855865fcad2368df32b_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46178-651671786a84b-898b9de26fa5db2bc86f04e3_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46178-651671a4a76c3-b27f64ad6f8b4bc909ed25db_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46178-651671a4aac8a-2c80f352f6443e6d6423fc99_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/120 • 1.7mm • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46178-651671a4afd17-63c2e47f3163af8b2b3ec7eb_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46178-651671a4b30f8-2203edaf4aba389d3cc6ac06_4.jpg)
"A pasaréti virágárus házaspár emlékére" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a46178-651671a4b595e-ae5ed32aa9c44dcf35c9a92e_4.jpg)