Mayer Béláné síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
11-1-36 számú síremlék

Felállítás1947


Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2022.09.10. 00:49
Amikor júliusban a lányomnál voltam Pesten, épp akkor kellett volna megírnom a facebookra Csorba Gézáról egy bejegyzést. Viszont nem voltak fotóim az írás mellé, ezért is jött épp jókor a lehetőség, hogy a Fiumei úti temetőben lefotózhatom a Csorba síremlékeket. Akkor, július 27-én volt a szobrász születésének 130. évfordulója.
A forrásul felhasznált könyv egyetlen sort tartalmaz a síremlékről: Mayer Béláné/ Ujváry Irén / 1913–1945 (Csorba Géza szobrász), műemlék
A Batthyány mauzóleum közelében elhelyezkedő síremlékben eltemetett hölgyről nem sikerült semmit kideríteni a korabeli újságokból; legfőképp azért, mert többen is éltek ezen a néven.
Ecsery Elemér, 1978-ban, Csorba Gézáról írt könyve sem tartalmazza ezt a síremléket, pedig elég sok művéről közöl leírást, és fotókat is.
A szép női alakot megjelenítő szobor talán a leggyengébb alkotása a szobrásznak, amiket volt szerencsém látni az évek során. Körülbelül életnagyságú az alkotás.
Források:
Tóth Vilmos: "Nemzeti nagylétünk nagy temetője", A Fiumei úti sírkert és a salgótarjáni utcai zsidó temető adattára, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2018. (80. p.)

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Mayer Béláné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
497944
Feltöltve
2022.08.21. 23:06
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.21. 23:06

"Mayer Béláné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
497945
Feltöltve
2022.08.21. 23:06
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 19.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.21. 23:06

"Mayer Béláné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
497946
Feltöltve
2022.08.21. 23:06
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ40/10 • 1/400 • 24.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.21. 23:06

"Mayer Béláné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
497947
Feltöltve
2022.08.21. 23:06
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 33.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.21. 23:06

"Mayer Béláné síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
497948
Feltöltve
2022.08.21. 23:06
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 19.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.21. 23:06
Összesen 5 fotó

Műlap története

22.09.10. 00:49
TundeK62 publikálta "Mayer Béláné síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.