Temesvár (Timişoara), Mercy utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Supermam
Angol cím:Supermam

Az utca végén a tér torkolatában.

Felállítás2015


TundeK62
2022.08.17. 10:37
Nagyon régen szerettem volna már elmenni Temesvárra, de bárcsak azt az utat választottam volna, hogy szépen, nyugodtan, egyedül, vagy kisebb társasággal, de semmi esetre sem ötven egynéhány ember társaságában. Majdnem dél volt, hogy megérkeztünk Debrecenből, busszal. Ráadásul végig kellett sétálni először a város határában lévő skanzen területét. Szép volt, de felesleges időtöltés. Az egyetlen magyar házat úgysem találtuk meg...
Ráadásul az időjárás sem igen kedvezett nekem, illetve kevés volt a fény a fotózáshoz. Megázni viszont nem áztunk meg. A buszon utazók együtt indultak városnéző sétára az utcákon, és tereken át, a város egy távoli pontjáig.
A Supermanre már a második téren rátaláltam. Jól le is maradtam a csapattól, és egy idő után csak sejtettem, hogy hol lehetnek...

Megjelent egy cikk a helyi netes felületen, hogy a polgármester és tanácsadói 7 modern szobrot választott ki a belváros díszítésére, még 2015-ben. Az egyik a Superman-szobor. Az életnagyságnál kisebb, modern szoboralak egy másikat tart a feje fölé, mintha legyőzte volna...
Csak remélni mertem, hogy találok itthon forrást az alkotás adataihoz, illetve visszafelé úton megtaláltam a szignót is a talapzaton. Superman köpenyének egyik oldala mintha sárgaréz, a másik krómacélból készült. A talapzat majd két méter magas gránitoszlop.
A magyar nyelvű útikönyv szerencsére olvasható az interneten, és benne vannak az újonnan felállított modern szobrok is.
Források:
Útikönyv Temesvár látnivalóiról: http://www.diasporatm.ro/wp-content/uploads/temesvari-kalauz.pdf : 97. p.
Egy cikk a szobrok felállításáról, 2015-ből: https://timisplus.ro/statuia-eva-a-fost-amplasata-de-sculptorul-virgil-scripcariu/
További linkek
A szobrászról: http://www.sculpture.ro/fisa.php?id=715
A szobrász honlapja: http://virgilscripcariu.ro/project/fantana_maternitatii/

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Supermam" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Temesvár (Timişoara)
Feltöltő
Azonosító
497114
Feltöltve
2022.08.15. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.15. 21:54

"Supermam" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Temesvár (Timişoara)
Feltöltő
Azonosító
497115
Feltöltve
2022.08.15. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.15. 21:54

"Supermam" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Temesvár (Timişoara)
Feltöltő
Azonosító
497116
Feltöltve
2022.08.15. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.15. 21:54

"Supermam" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Temesvár (Timişoara)
Feltöltő
Azonosító
497118
Feltöltve
2022.08.15. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 20.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.15. 21:54

"Supermam" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Temesvár (Timişoara)
Feltöltő
Azonosító
497117
Feltöltve
2022.08.15. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.15. 21:54

"Supermam" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Temesvár (Timişoara)
Feltöltő
Azonosító
497119
Feltöltve
2022.08.15. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 22.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.15. 21:54

"Supermam" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Temesvár (Timişoara)
Feltöltő
Azonosító
497121
Feltöltve
2022.08.15. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 24.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.15. 21:56

"Supermam" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Temesvár (Timişoara)
Feltöltő
Azonosító
497120
Feltöltve
2022.08.15. 21:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 30.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.15. 21:54

"Supermam" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Temesvár (Timişoara)
Feltöltő
Azonosító
497122
Feltöltve
2022.08.15. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 24.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.15. 21:56

"Supermam" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Temesvár (Timişoara)
Feltöltő
Azonosító
513619
Feltöltve
2023.01.10. 12:40
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ1800/1000 • 1/182 • 4.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adrian I. 23.01.10. 12:40

"Supermam" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Temesvár (Timişoara)
Feltöltő
Azonosító
513620
Feltöltve
2023.01.10. 12:40
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ180/100 • 1/119 • 4.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adrian I. 23.01.10. 12:40
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.01.29. 16:42
A "Supermam" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.29. 16:42
A "Supermam" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.10. 12:40
2 új fotót töltöttem a "Supermam" műlaphoz
22.08.17. 10:37
A közösség publikálta TundeK62 "Supermam" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.