Lengyel Aurélné síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
34-1-8 számú síremlék

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2022.08.15. 19:05
A forrásul felhasznált könyv megadott oldalán szerényen húzódik meg a lap közepén egyetlen sor: Lengyel Aurélné (1887–1935).
Síremlékét Kisfaludi Strobl Zsigmond készítette, és a síremlék műemlékileg védett.
A szép, karcsú női alak maga a síremlék.
A név segített a kutatásban. Az elhalt asszony férjéről létezik egy wikipédiás szócikk. Ebből lehet tudni az asszony leánykori nevét, és azt is, hogy mikor kötöttek házasságot. Vagyis Lengyel Aurélné született Klein Ilona, és férje 1919. november 9-én kötöttek házasságot. A férj Lengyel Aurél (született: Löwy) magyar bíró, ügyvéd, jogi író. Volt egy kisfiúk, akit ugyanúgy hívtak, mint az apát.
"1920-ban nyugdíjazták, s ezt követően saját irodát nyitott. A Jogtudományi Közlöny című folyóirat mellékleteként megjelenő Büntetőjogi Döntvénytár időszakos bírósági határozatgyűjtemény egyik szerkesztője volt. Több rövidebb tanulmányt írt a fiatalkorúak bűnözéséről, valamint külföldi büntetőjogi intézményekről."
A férj életrajza csak azért érdekes most, mert nagy valószínűséggel ő is itt nyugszik, csak annyira elhanyagolt a síremlék, hogy nemigen látszik semmi a feliratokból.

A Pesti Hírlapban megjelent az asszony gyászhíre: "Lengyel Aurélné szül. Klein Ilona az 1935. évi május hó 21. napján, életének negyvennegyedik, eszményien boldog házasságának tizenhetedik esztendejében rövid szenvedés után elhunyt."
A síremlék elhelyezéséről nincs egyelőre adat, de valószínű, hogy az asszony halálát követő egy-két éven belül állították fel a szobrot. A férj pontos halála is ismeretlen, de 1941-re teszik az adatot.
Források:
Tóth Vilmos: "Nemzeti nagylétünk nagy temetője", A Fiumei úti sírkert és a salgótarjáni utcai zsidó temető adattára, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2018. (214. p.)
A házaspárról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lengyel_Aur%C3%A9l#cite_note-1
Halálhíre az újságban (fizetős): https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlap_1935_05/?query=dr%20lengyel%20aur%C3%A9ln%C3%A9%20sz%C3%BCl%20klein%20ilona&pg=425&layout=s

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Lengyel Aurélné síremléke" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
497083
Feltöltve
2022.08.15. 18:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.15. 18:15

"Lengyel Aurélné síremléke" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
497084
Feltöltve
2022.08.15. 18:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 17.4mm • ISO125

497085

497087
Feltöltve
2022.08.15. 18:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 18.9mm • ISO125

497088

497089
Feltöltve
2022.08.15. 18:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 37.1mm • ISO125

497090

497086
Feltöltve
2022.08.15. 18:15
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 27.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.08.15. 18:15
Összesen 8 fotó

Műlap története

12 napja
TundeK62 publikálta "Lengyel Aurélné síremléke" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.