Kalocsa, Szentháromság tér 1.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent Asztrik érsek

Kalocsa
Szentháromság tér 1.
Szentháromság téren, Nagyboldogasszony-főszékesegyház előtt

Felállítás2022. április 6.


Dr. Pinczés Sándor
2022.08.16. 16:20
Arra az Asztrik szobor kapcsán kár kitérni, - mint ahogy a vonatkozó híradások ezt állítják - hogy Asztrik hozta volna a „szent koronának” tekintett tárgyat, mert az későbbi korból származik.
A 2015-ben induló „Kalocsa szíve” program (ennek része a Haynald városfejlesztési stratégia) keretében az érseki kastély és a székesegyház körüli Szentháromság teret teljesen átrendezték és térkővel burkolták. Csak a Tomori szobor és a Liszt Ferenc szobor maradt a helyén a többi szobrot elmozdították még az István király emlékét megőrző szobrot is – ami most talaán végső helyére került.
A szobor jelen állapotában jel nélküli, sem a felállítás ideje, sem az alkotó, sem az ábrázolt személy nem szerepel szobor közelében semmilyen táblán-fölíraton.

A fölállítás idején a források a következőkről számolnak be:
„Végső helyére került Asztrik, Kalocsa első érsekének szobra”

Az esemény alkalmával Vörös Márta, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye főépítésze a helyszínen elmondta:
„A feltárás alatt álló, Asztrik érsek - korbeli templom 1002-1005-ig épült. A szobor egy olyan posztamensen áll, amely abból a korból való, és az első templom egyik tartópillére volt. A szobrászművész számára egy olyan megbízást, programot adtunk, amely a hű ábrázolást kutatási eredményekre alapozva biztosítja. Mindezt a kutatócsoport különböző diszciplínák felhasználásával, segítségével érte el. Konkrétan olyan 3D-s nyomtatásokat késztettünk, amelyek például Asztrik koponyája alapján, annak arcrekonstrukciójához adtak támpontot. A művész megkapta Kustár Ágnes antropológus munkáját, aki a koponyára szépen felépítette az arcizmokat, tehát a szobor elkészítését komoly tudományos munka előzte meg. A biológiai rekonstrukció természetesen kevés volt, a szobrászművész kellett ahhoz, hogy azokat a jellembeli és lelki tulajdonságokat is megjelentse, amelyek Asztrikot oly naggyá tették. Asztrik korának az egyik kiemelkedő személyisége volt, Szent István meglátta benne azt az erőt, amivel kijárta Rómában azokat a jogokat, amely ma is az egyház, az állam számára biztosítottak. A korona csak jelkép volt, ugyanis vele együtt hozta azokat a jogokat, amelyekkel önálló államot alapíthattunk. A Pannonhalmi - és a Pécsváradi apátságot is Asztrik alapította, majd érdemeiért Szent István király Kalocsa első főpapjává, érsekévé nevezi ki. A szobor- program lényege az volt, hogy egy a valósághoz hű emberi alakot jelenítsünk meg. Ez sikerülhetett, hiszen a művész a test felépítésére is kapott információkat: Asztrik 172 centiméter magas, vékonytestalkatú férfi volt, ezt kellett felöltöztetni egy barokkos jellegű főpapi ruhába. A művész nagyszerűsége, hogy az a kép, amit elvártunk tőle, hűen tükröződik az alkotásban. Különleges munka ez, carrarai márványnál speciális eszközökkel, más tudással kell dolgozni, mint egy puha mészkő esetében. Kalocsán a sétáló utca elején is van egy Asztrik szobor, de abban sokkal inkább a művész általi kifejeződés jelenik meg. Itt, a Szentháromság téren most felállított szobor a mondottakon kívül a történelmi pontot, az első templomot is jelöli. A pásztorbot most kerül a szobor kezébe, ami szintén a sírmellékletek feltárása után, azok alapján, valósághűen készült el."

Csák Attila restaurátor, műemléki szobrász az alkotás helyére emelése után nyilatkozva kifejtette:
Kalocsával, a főegyházmegyével úgy kerültem kapcsolatba, hogy a Szentháromság szoborra én készítettem a Szent Fábián és a Szent Sebestyén szobrot, tehát a szobrok hoztak ide. Az egyetemen restaurátor szakon végeztem, a szobrászat ez esetben szerencsés konstelláció a restaurátori szakmával. Három évvel ezelőtt, karácsonykor jöttem Kalocsára az egyik restaurátor barátommal, akkor kezdődött a tervezés, amit egy hosszú beszélgetés előzött meg a főépítész asszonnyal. Ezt követően alakult ki a koncepció a fejemben, hogy milyen személyiséget akarok megmutatni. Tudtam, hogy egy céltudatos, minden tekintetben vonzó embert kell megfaragnom, aki mellé bárki szívesen oda állna, szívesen megismerkedne vele, végighallgatná a gondolatait. Tudva, hogy Asztrik mit tett itt Magyarországon: az érsekség és két apátság alapítása, a szent korona elhozása Istvánnak – így egy kivételes személyiség megjelenítésén dolgoztam. Amikor megkaptam a 3 tonnás carrarai márványtömböt, amit már évekkel ezelőtt megvásárolt az érsekség, Asztrikot egy kész tubusba kellett beleálmodnom, tehát attól nem lehetett elmozdulni. Azt tudtam, hogy a szobornak legalább 5/4-esnek kell lennie, hiszen nagyon nagy a tér, ilyen helyen nem szokás életnagyságú figurát elhelyezni. A szobor készen került ki a műhelyemből, itt már csak a kéz, az abban tartott pásztorbot került a helyére. Mindez szimbolikus, hogy Asztrik a tekintetével, a pásztorborjával is mutassa, hogy ez az első templom, egyben az érsekség megalapításának a helyszíne. A kezében is azért tartja a mitrát és a pásztorbotot, mert ez a szobor az érsekség alapítására és nem a korona elhozására utal. A pásztorbot érdekessége, hogy egy nagyon szép sárkányfejes végződése van, ami szintén a feltárások során került elő, és már a sírban beszkennelték a maradványait. A tetején még megvannak azok az ezeréves horpadások, amelyek Asztrik használatának a nyomai.”
Források:
A szobor átadása, telepítése: https://www.kalohirek.hu/egyhaz/vegso-helyere-kerult-asztrik-kalocsa-elso-ersekenek-szobra



Cím alapján hasonló

"Szent Asztrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
497054
Feltöltve
2022.08.15. 17:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/800 • 9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.15. 17:08

"Szent Asztrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
497055
Feltöltve
2022.08.15. 17:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.15. 17:08

"Szent Asztrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
497056
Feltöltve
2022.08.15. 17:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ36/10 • 1/1600 • 5.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.15. 17:08

"Szent Asztrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
497057
Feltöltve
2022.08.15. 17:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/1600 • 5.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.15. 17:08

"Szent Asztrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
497058
Feltöltve
2022.08.15. 17:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.15. 17:08

"Szent Asztrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
497059
Feltöltve
2022.08.15. 17:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/500 • 71.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.15. 17:08

"Szent Asztrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
497060
Feltöltve
2022.08.15. 17:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/1250 • 8.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.08.15. 17:08

"Szent Asztrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
508998
Feltöltve
2022.11.16. 08:11
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ39/10 • 1/160 • 9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.16. 08:11

"Szent Asztrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
508999
Feltöltve
2022.11.16. 08:11
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ33/10 • 1/250 • 5.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.16. 08:11

"Szent Asztrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
509000
Feltöltve
2022.11.16. 08:11
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ33/10 • 1/400 • 5.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.16. 08:11

"Szent Asztrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
547150
Feltöltve
2023.11.22. 09:13
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ37/10 • 1/1000 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.11.22. 09:13

"Szent Asztrik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kalocsa
Feltöltő
Azonosító
547160
Feltöltve
2023.11.22. 09:22
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/400 • 33.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.11.22. 09:22
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.11.22. 09:22
1 új fotót töltöttem a "Szent Asztrik" műlaphoz
23.11.22. 09:13
1 új fotót töltöttem a "Szent Asztrik" műlaphoz
23.08.02. 18:59
Megérintettem a "Szent Asztrik" alkotást
22.11.16. 08:11
3 új fotót töltöttem a "Szent Asztrik" műlaphoz
22.11.12. 15:15
Megérintettem a "Szent Asztrik" alkotást
22.08.16. 16:20
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szent Asztrik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.