Szent Kunigunda-oszlop
A csata egykori helyszínén áll Szent Kunigunda német császárné szobra.
Kunigunda egyébként a település templomának is védőszentje.[1]
„Kunigunda férje révén rokonságban volt Szent István királlyal és feleségével, Gizellával, aki Henrik császár testvére volt.”[2]
Férje halála után belépett az általa alapított kaufungeni kolostorba, császári öltözetét vezeklőruhára cserélte.
Szobrán koronázott fővel és attribútumával, a kolostortemplommal látható.
„A koronázó szertartásban kétszer is hallhatta: »Vedd a dicsőség koronáját és tudd, hogy Te is részese vagy a birodalom kormányzásának, s az Úristen népének mindig eredményesen viseld gondját, minél jobban felmagasztalnak, annál odaadóbban szeresd és őrizd az alázatosságot Urunk Jézus Krisztusban«.”[3]
Az oszlopfőt a tájra jellemző szőlő és borkultúrára utalva szőlőlevelek, szőlőfürtök díszítik.
A szobrot a szovjet katonák 1945-ben megrongálták.
Restaurálására 1958-ban került sor. (18. fotó-ismertető.)
[2] Szent Kunigunda: https://pozsonyikatolikusok.sk/index.php/hirek/2014-12-30-10-17-50/marcius/255-szent-kunigunda-csaszarne
[3] Szent Kunigunda: Szent Kunigunda (szaboferi.hu)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80a97ec4-cc31884f1ae8d13254f05de6_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80aadf84-a5fb59bc4067f3203d1d55bf_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80aa94db-643c70326bdb7c96624be664_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 116mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80a9dbd0-520ad790a462cb1d42321620_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 105mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80a95145-5b480b336e54dc309bd5e566_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80a94338-30622ecfa9f8ad927f505fd4_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/400 • 52mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80aa20ff-61aa0480fcdafeb58c37233c_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/400 • 40mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80a8e27d-ca82c838597392233ce0064d_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 90mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80aa5e1f-53e66dc9e1990f942c14c551_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 40mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80a9a96e-94bead94d4e2408452bae74e_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80a9b7cf-92ed8dbeabc53b27fcc9fff0_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 65mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80ab0544-335677738205be559471afe2_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 116mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80aa2efe-5f47b5c9227f88650b2877da_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80a96237-3a3ad0b32bca417e905f24d9_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 105mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80ab4c56-45f4f6106c39189276b1a434_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 110mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80a906e1-23f5ee2e82eae18c50f44918_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80a9187a-ad4b7514de901d47467f7a40_4.jpg)
"Szent Kunigunda-oszlop" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a46057-639ac80a9fcfa-4e8696cbbdda0cc09837a110_4.jpg)