Balatoni sellő
Egy korabeli beszámoló a szobor megérkezéséről:
"Álló nőfigura — fekve
Ki törődik vele?
Tudom, az álló nőfigurák általában állni szoktak, ez az egy is csak azért kivétel, mert nincs hol állnia. Odafektették szegényt a siófoki kórház előtti gyepszőnyegre. Megfázástól persze nem kell féltenünk, mert a lány kőből készült. Alkotója Vilt Tibor szobrászművész. A szobrot a Képzőművészeti Alap lektorátusa egy héttel ezelőtt küldte oda. Azaz dehogy oda. Siófokra küldte.
"Igazolom, hogy a Siófokra leszállított szobrot épségben átvettem" — így szól az elismervény, melyet a kórházigazgató és a gazdasági vezető távollétében egy kevésbé tájékozott alkalmazott írt alá. A címzés tehát: Siófok, és semmi több. Szegény szállítómunkásokat váratlanul érte, hogy a szoborról senki nem tud semmit. Helyesebben a tanácsnál úgy tudták, a kórház vár szobrokat, méghozzá nőalakot, ami igaz is, csak nem egyet, hanem hármat, és nem kőből, hanem bronzból. Az alkotója pedig nem Vilt Tibor.
— Először arra gondoltunk, csendben maradunk, hagyjuk, hadd állítsák fel itt nekünk Vilt Tibor művét, de aztán győzött a becsület. Hátha valahol tényleg várják ezt a lányt — meséli a kórház igazgatója. — Felhívtuk a Képzőművészeti Alapot, ott meg is mondták, hogy a szobor a MAHART-é, és a kikötőben a helye.
A siófoki MAHART üzemegység vezetője azonban nem tud ilyesmiről. Tegnap aztán érkezett egy telefon Pestről, hogy a kőlányt a Somogy megyei Tanács rendelte Siófoknak, még 1964-ben.
Keresem a megyei tanács művelődésügyi osztályán a szobrokkal is foglalkozó illetékest: — Csak egy éve dolgozom itt, majd utánanézek az irat tárban — mentegetőzik. — Bár a Siófoki Községi Tanács vezetői egészen biztosan részt vettek annak idején a hely Kijelölésben.
Hogy az azóta kicserélődött illetékesek nem tudnak elődeik nyolc évvel ezelőtti megrendeléseiről, az még hagyján. De miért kellett ennek a szegény kőlánynak nyolc évet várnia a születésre? Ha egy bronzlány készül ilyen hosszú ideig, azon senki sem csodálkozik, mert közismert a bronzöntöde kis teljesítőképessége. Lehet, hogy kőből is kevés a "kapacitás"? Vagy a művész "kapacitása" volt nyolc évre előre lefoglalt! R. Zs."
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7415169d58713e945d188025b47a5606_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9f0e0c617398466990d22e9bbf344c31_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/75ecc9e6ab381d5b5284b12c1ac54e21_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/21c04c539e7b912cc0c9c51d56d0e78f_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/358b5aeea8c926a18e499bbe4caa5328_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/93e29d4e2d431bc5d67d75e5c6cc5f7a_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/49d89ea30f4bd72f729dace9c7bafede_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1c68aed405b292dd9b6383962ea5bee8_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d68d2e819509d76edacd79a4f86904a1_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1eab32f82fe6e1450f6ec4602ae5bab4_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9f5d09781aba16d62a91b133295507bf_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/71babcd68522c70867decfa7421e8c87_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/08c59a2a52dfc8df2ee79ca6e75aca33_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/08454e65d751e2437d035990bcb72c29_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e1097ad0ae32f1d640e052ff8c011207_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/22035b9a7ed638e577f39d3c5b06d2b3_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/320 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/078c8ece20b2312f94ecdfe09c90caaa_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/46eeaaae400409b7de71e198bb981a81_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cccc97d33c6ff6fc1861385679efd0b4_4.jpg)
"Balatoni sellő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6f120b6437ab2b662ccffda1513b061b_4.jpg)