Hanva (Chanava), 271

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:dr. Madarász László

A Református Diakóniai Központ udvarán.

Avatás2014. szeptember 27.

Igó Aladár (fafaragó)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Hőgye Lajos Tibor
2023.01.03. 10:50
A nagy kulturális és szellemi örökséggel rendelkező gömöri falu, Hanva egyik ismert tudós személyisége Madarász László, a Hazafias Népfront országos jogtanácsosa, a nyelvtudományok doktora; valamint Igó Aladár, a szintén közelmúltban elhunyt szobrász és festőművész.[1] A község Juhász István, helyi vállalkozó mecénás kezdeményezésére és áldozatvállalása révén ismét szoborparkot hozott létre a szobrász alkotásainak bemutatására. "Szoboravató beszédében Nagy Ákos Róbert esperes úgy fogalmazott, hogy azok kaptak itt helyet, akiket Igó Aladár valami miatt fontosnak tartott, s akik máshová is elvitték Hanva hírét, a település dicsőségét. Az ünnepségen beszédet mondott B. Kovács István gömörológus és Štefan Pelikán szobrászművész is, akik köszöntötték az alkotót. A szoborparkban a művész önmagát is megmintázta, rajta kívül a szoborparkban helyet kapott Szakáll Lajos egykori esperes, Dr. Madarász László, Tóth Elemér költő, László Béla egyetemi tanár. Az utóbbi két személyiség jelenlétével is megtisztelte a szoboravató ünnepséget, s méltatta Igó Aladár munkásságát. Az ünnepségen a helyi tehetségek mellett Lichtmannegger Tibor nótákkal is szórakoztatta a szép számú közönséget, majd az összejövetel gömöri szeretetvendégséggel ért véget." [2] Az egykori Hanvay-kúria parkjának területén, a Református Diakóniai Központ udvarán elhelyezett szoborpark egyik alkotása a Madarász Lászlót ábrázoló fafaragás, amely mára eléggé megrongálódott.[3] A nyelvész alakja kezeiben könyvet tart, a mű hátoldalát szőlőlevelek és virágos sorminták díszítik. A szobrok címét és elhelyezésük idejét kis betontáblák ismertetik.
Források:
[1] Az alkotóról: https://montazsmagazin.hu/igo-aladar-nepi-fafarago-festomuvesz-aki-igazi-ostehetseg-volt/
[2] A szoborpark avatásáról: https://felvidek.ma/2014/09/igo-aladar-alkotasainak-az-unnepe-ujabb-szoborparkot-avattak-hanvan/
[3] A műről: Köszönöm a helyi ifj. Igó Sándor kőfaragó, az alkotó fia kulturális "idegenvezetését"!
További linkek
A faluról: hu.wikipedia.org

Kapcsolódó
Tóth Elemér
Kapcsolódó
László Géza
Kapcsolódó
László Béla
Kapcsolódó
Szakáll János
Kapcsolódó
Igó Aladár
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Madarász László" c. alkotás fotói

Alkotó
Igó Aladár (fafaragó)
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
494727
Feltöltve
2022.07.21. 12:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.21. 12:25

"Madarász László" c. alkotás fotói

Alkotó
Igó Aladár (fafaragó)
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
494728
Feltöltve
2022.07.21. 12:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.21. 12:26

"Madarász László" c. alkotás fotói

Alkotó
Igó Aladár (fafaragó)
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
494729
Feltöltve
2022.07.21. 12:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.21. 12:26

"Madarász László" c. alkotás fotói

Alkotó
Igó Aladár (fafaragó)
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
494730

494731
Feltöltve
2022.07.21. 12:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.21. 12:27

"Madarász László" c. alkotás fotói

Alkotó
Igó Aladár (fafaragó)
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
494732
Feltöltve
2022.07.21. 12:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.21. 12:27

"Madarász László" c. alkotás fotói

Alkotó
Igó Aladár (fafaragó)
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
494734
Feltöltve
2022.07.21. 12:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.21. 12:27

"Madarász László" c. alkotás fotói

Alkotó
Igó Aladár (fafaragó)
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
494733
Feltöltve
2022.07.21. 12:27
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.21. 12:27
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.01.03. 10:50
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "Madarász László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.