Alternatív, helyi címek:Keresztút

A templomtól a temetőig tartó út mellet állnak a képoszlopok.

Avatás2011. július 23.

Bagi András (fafaragó)

ocsovai andrás
2022.07.19. 11:35
Nógrád megye.
Salgótarjáni járás.
Kisbárkány.
Első említése: 1265.
Zsáktelepülés a Cserhát keleti dombjai között.
Népessége:143 fő.
A lexikon írja: "Értéke a szinte érintetlen természeti környezet, a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet, a Tepke vonulata, a Bézma-hegy csoportja, a Zsúnyi-patak és a Kis-Zagyva völgyében a Buda hegy. A megyében ezen a helyen találhatjuk a morfológiailag legváltozatosabb felszíni képződményeket. Meredeken kiemelkedő ormok, szép formájú dombok, szelíd lankák, mélyen feltáruló völgyek, kanyargó, csörgő patakok, kies mezők, virágos rétek váltakoznak utánozhatatlan harmóniában. Természetjárásra alkalmas, látnivalókban gazdag vidéke hazánknak, ahol a természet még kevésbé károsodott." [1]

A majd évezredes történelmű település első templomát 1994-ben szentelték, majd rá 17 esztendőre elkészült és püspöki áldásban részesült a fa faragott képeket hordozó keresztút is.
A megyei hírlap tudósításából:
"Kisbárkányt úgy zárta a szívébe, mint az egyházmegye, de talán Magyarország legvallásosabb települését. Itt ugyanis a lakosság nyolcvan százaléka rendre megjelenik az istentiszteleteken. Így bármerre jár, mindig büszkén emlegeti a kisbárkányiakat." (Dr. Beer Miklós megyéspüspök szavai.) [2]

Bagi András más munkái: https://www.google.com/search?q=bagi+andr%C3%A1s+fafarag%C3%B3&sxsrf=ALiCzsbvoBYjNhl7OAqEBzl6WSOL3wuVVQ:1658222541939&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=2ahUKEwiSiMis0IT5AhWlk_0HHe0sB5kQ_AUoAXoECAEQAw&biw=1280&bih=881&dpr=1

Egy katalógusa előszavából vett idézet:
"Jellemzője az önművelés, az emberiség sorsát érintő kérdések feszegetése. Aggódás a Földért, öröm és tragédia, család és szerelem, a megöregedés, fiatal életek sorsának felragyogtatása.
A naivitásból áradó szeretet, gyengédség hatja át munkáit." [3]
Jellemzői az áhítat és a műgond."
Források:
[1] Leírás, hely, adatok. https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisb%C3%A1rk%C3%A1ny
[2] Szentelés időpont, alkotó, leírás. https://web.archive.org/web/20130331232534/http://www.nport.hu/hirek/helyi-hirek/kovetni-jezust-390987#
[3] Az alkotóról. https://www.antikvarium.hu/konyv/bagi-andras-magam-es-masok-oromere-636302-0



Cím alapján hasonló

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494099
Feltöltve
2022.07.16. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ40/10 • 1/500 • 9.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 20:42

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494100
Feltöltve
2022.07.16. 20:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 20:48

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494101
Feltöltve
2022.07.16. 20:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 20:49

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494102
Feltöltve
2022.07.16. 20:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/320 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 20:50

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494104
Feltöltve
2022.07.16. 20:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 20:52

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494107
Feltöltve
2022.07.16. 20:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/100 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 20:55

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494108
Feltöltve
2022.07.16. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 20:56

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494109
Feltöltve
2022.07.16. 20:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 20:57

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494110
Feltöltve
2022.07.16. 20:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 20:59

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494111
Feltöltve
2022.07.16. 21:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 21:00

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494112
Feltöltve
2022.07.16. 21:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/200 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 21:01

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494113
Feltöltve
2022.07.16. 21:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/320 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 21:02

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494114
Feltöltve
2022.07.16. 21:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/320 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 21:04

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494115
Feltöltve
2022.07.16. 21:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 21:06

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494116
Feltöltve
2022.07.16. 21:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 21:07

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494117
Feltöltve
2022.07.16. 21:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 21:08

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494118
Feltöltve
2022.07.16. 21:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 21:10

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494119
Feltöltve
2022.07.16. 21:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ47/10 • 1/320 • 17.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 21:12

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494120
Feltöltve
2022.07.16. 21:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 21:13

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494121
Feltöltve
2022.07.16. 21:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 21:14

"Stációk" c. alkotás fotói Kisbárkány településről

Feltöltő
Azonosító
494122
Feltöltve
2022.07.16. 21:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.07.16. 21:18
Összesen 21 fotó

Műlap története

23 órája
ocsovai andrás publikálta "Stációk" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.