Avatta Reizner János 1876. augusztus 19-én. Emlékszobor, bronz, másfélszeres életnagyságú. Szeged első hagyományos értelembe vett köztéri szobra a Dugonics szobor. Máig a legjelentősebb szegedi szobrok egyike, nemcsak elsősége jogán, hanem mert igazi szobrásznagyság volt az alkotója. A szobor állítás gondolata már 1830-ba felvetődik. 1859-be szobor alapot hoznak létre. 1873-ba Izsó Miklóst javasolták egy mellszobor megalkotására. Az első vázlat Dugonics arcképe alapján 1874-be el is készül, közben a szobor alap tőkéje megnövekszik, ami lehetőséget biztosít, most már egy egész alakos szobor megrendelésére. a második szobor vázlat is elnyeri megbízói tetszését. Mindössze annyit kötnek ki, hogy Dugonicsot egy kissé idősebbre formálja és mint 'tudóst, hazafit és papot tüntesse fel'. Izsó a megállapodást írásba fogalja, aláírására már nem kerülhetett sor, mert 1875. május 28-án tüdővészben meghalt. Végül Huszár Adolf, Izsó tanítványa, Madarász Viktor felügyelete mellett - Izsó nagyon részletes kis mintája alapján - végzi el az agyagminta felnagyítását, melyet 1876-ban hagynak jóvá, kisebb módosítások mellett. A szobrot Röhlich bécsi műhelye öntötte ki.
Izsónak életében csak a debreceni Csokonai szobrot sikerült sajátjaként befejeznie.
Dugonics-szobornál Izsó helyénvalóan alkalmazta az attribútumot. Az író keresztbe font jobb kezében könyvet tart és ezzel azt a benyomást kelti, hogy gondolatba mélyedve felejtette kezébe. A könyv fedőlapján fő művének a címe olvasható: ETELKA. Luigi Conti - a talapzat építője - léptékében kitűnően alkalmazkodott a szobor méreteihez, arányaihoz. A párkányzatok szolidak és mértéktartóak.
Irodalom: Soós Gyula: A szegedi Dugonics szobor 1957. 2.-3. szám
Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái (Szeged, 1993);
Péter László: Szegedi örökség; Soós Gyula: Izsó Miklós. 1966;
Apró Ferenc: Százéves a Dugonics szobor DM 1969.okt. 26.;
Szeged története 3/2. 1016-1020.

---

"A Du­go­nics-szo­bor ere­de­ti­leg kö­rül­be­lül ott áll­ha­tott, ahol most a szö­kő­kút van, és Du­go­nics a vá­ros fe­lé né­zett, há­ta mö­gött volt az egye­tem – ma­gya­ráz­za Tol­nay Jó­zsef, mi­köz­ben né­hány ré­gi ké­pes­la­pot tesz elém. A szo­bor tal­pa­za­tát iszt­ri­ai szür­ke­már­vány-tömb­ből fa­rag­ta Luigi Con­ti, a Mo­nar­chia egyik leg­ne­ve­sebb kő­fa­ra­gó­ja. A szo­bor­hoz egyéb­ként több ki­sebb anek­do­ta is kap­cso­ló­dik. A városi legenda ar­ról szólt, hogy ké­sőbb, mi­kor a té­ren hát­rébb ke­rült Du­go­nics, és szem­be­for­dí­tot­ták az épü­let­tel, azon tű­nő­dött, ho­gyan ke­rül­het­ne fel az épü­let te­te­jé­re, a szfin­xek közé… – me­sé­li mo­so­lyog­va a szak­em­ber. Az 1876-ban fel­ava­tott szob­rot egyéb­ként 1895-ben he­lyez­ték a tér kö­ze­pé­re, mai he­lyé­re. Az ak­ko­ri hir­te­len át­he­lye­zés nyo­mán ke­let­ke­zett a sze­ge­di mon­dás: „Möglépött, mint Du­go­nics.”

---