Festmény
Iskola utca 2.
Most, Pilinszky domborműve felé igyekezve felkerestem az iskolát is, ahol úgy tűnt, a COVID-szabályok még nem engednek. Ezzel együtt bementem, kerestem az alkotás, majd kerestem valakit, aki eligazít az igazgatói szobába, vagy bárkihez, aki megerősítheti a fotózási engedélyt. Ez most nem sikerült (szülőktől tudom, másnap ballagásra készültek), így félig-meddig éltem a korábbi megállapodással, de ha igaz, vissza kell menni.
Az olajfestmény az egész falat beborítja. Félig takarásban áll, elsőre inkább csak a színei mutatták meg magukat, itt-ott az ábrázolt formák. Nem mondom, hogy elsőre értettem, de rutin is van (fotóztam).
A festmény nincs jó állapotban, itt-ott sérült, középtájt az alap kezd szétválni. Úgy tűnik, nem az iskola életének meghatározó eleme, de helyén van, megőrizték.
Az alkotó bemutatása, életműve érdekes. Köztéri művei inkább a textil vonalát követik, a bemutatásban festményeinek is jelentős helye van és szerepel ez az alkotás is. Tanulmányait, a művésztelepeket, az alkalmazott, sokrétű technikáit, szemléletét sorolja. Ami ide kapcsolódik:
"Nagyméretű fametszetei organikus absztrakciók. Az op-art nagyméretű, sajátos, kalligráfiával élénkített változatával is kísérletezik. Agárdi festményén a reneszánsz perspektíva és az op-art tanulságait ötvözi..."[1]
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45868-62cfe6e7344e3-a8e868920ab1ae643cc1685d_4.jpg)
"Festmény" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45868-62cfe6e7392dd-014f21e43806ba4b04ca619f_4.jpg)
"Festmény" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45868-62cfe6e73b573-48a72f87c008deffe3a570f2_4.jpg)
"Festmény" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45868-62cfe6e740304-dd140c69df59c05eb9314d90_4.jpg)
"Festmény" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45868-62cfe6e73ea46-f208eec348ae35e65334d857_4.jpg)
"Festmény" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45868-62cfe6e73d027-51efcaef6df763e56f8eee4e_4.jpg)
"Festmény" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45868-62cfe6e741b14-8525a0128bf8ba8d359aed19_4.jpg)
"Festmény" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45868-62cfe6e743c41-f801a4dfcabc90b6f86c3e51_4.jpg)
"Festmény" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45868-62cfe6e745c44-10b330955eb79e316f0a2776_4.jpg)
"Festmény" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45868-62cfe6e748009-23e7cd57e8e4ebc7a3045aaa_4.jpg)
"Festmény" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45868-62cfe6e74a241-6174d0d1ccbfa9261b5b2081_4.jpg)
"Festmény" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45868-62cfe6e736be9-a40b6da0963f65324de1dd00_4.jpg)
"Festmény" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/15 • 10.7mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!