Tompa Mihály síremléke

Hanva (Chanava), 13
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

A református templom melletti díszsírhelyen.

Felállítás1875

Nem köztéri:Temető, sírkert
Hőgye Lajos Tibor
2022.09.14. 10:39
A neves magyar költő Tompa Mihály református lelkészként utolsó leghosszabb szolgálati idejét a gömöri Hanva községben töltötte, 1868-ban bekövetkezett halála után is itt helyezték örök nyugalomra. Szolgálati helye, az 1837-ben befejezett, klasszicista református templom[1] mellett alakítottak számára díszsírhelyet, amelyet a budapesti szobrászművész Gerenday Antal készített és 1875-ben állították fel.[2] A csonka gúla alakú obeliszket babérkoszorú fonja körbe, a sírhelyet neogótikus stílusú kovácsoltvas kerítés övezi. A síremlék előlapján a költő születési és halálozási dátuma és helye; valamint barátja, Arany János: Tompa sírkövére (1868) c. versének második versszaka olvasható.[2] Az emlék alján kapott helyet az a márvány dombormű, mely mára kissé töredezett állapotba került; rajta nyitott és csukott könyvek, lant, kukoricaszár és tölgyfaágak is láthatóak. Ide került végső nyugalomba a költő felesége, Sóldos Emília is 1880-ban, Putnokon bekövetkezett halála után.[3] Szintén ebben a kialakított sírkertben került elhelyezésre a költő második, itt született és korán elhunyt kisfiának, Tompa Gézának a síremléke is.
Források:
[1] A templomról: https://emlekhelyek.csemadok.sk/emlekhelyek/reformatus-templom-hanvan/
[2] A síremlékről: Imolay Lenkey István. "Összel születtem én, tavasz leeend, mikor rám esteledik..." 298. o.
[3] Tompa és felesége kapcsolatáról: https://felvidek.ma/2017/08/ertekkozvetito-volt-nemzetunk-szamara-tompa-mihaly-es-soldos-emilia-kapcsolata/
További linkek
A költőről: hu.wikipedia.org
A szobrászról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gerenday_Antal
A faluról: hu.wikipedia.org

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Tompa Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493387
Feltöltve
2022.07.14. 08:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.14. 08:44

"Tompa Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493388
Feltöltve
2022.07.14. 08:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.14. 08:45

"Tompa Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493397
Feltöltve
2022.07.14. 08:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.14. 08:48

"Tompa Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493389
Feltöltve
2022.07.14. 08:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.14. 08:45

"Tompa Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493390
Feltöltve
2022.07.14. 08:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

493391
Feltöltve
2022.07.14. 08:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.14. 08:46

"Tompa Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493392
Feltöltve
2022.07.14. 08:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.14. 08:46

"Tompa Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493393

493394
Feltöltve
2022.07.14. 08:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

493395
Feltöltve
2022.07.14. 08:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ43/10 • 1/250 • 10.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.14. 08:47

"Tompa Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493396
Feltöltve
2022.07.14. 08:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.14. 08:47

Adalék vagy máshol

"Tompa Mihály síremléke" c. alkotás fotói

A sírkertben elhelyezésre került Tompa második, szintén korán elhunyt kisfiának síremléke, rajta egy kis pillangó domborművével.
Alkotó
Település
Hanva (Chanava)
Feltöltő
Azonosító
493417
Feltöltve
2022.07.14. 09:26
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.07.14. 09:26
A sírkertben elhelyezésre...Teljes szövegA sírkertben elhelyezésre került Tompa második, szintén korán elhunyt kisfiának síremléke, rajta egy kis pillangó domborművével.Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.09.14. 10:39
A közösség publikálta Hőgye Lajos Tibor "Tompa Mihály síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.