Vác, Erdő sor
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:A Piufsich-Marx kastély szobra
Angol cím:Man in tunic

Vác
Erdő sor
A Külső Rádi útról közelíthető meg a Gesztenyefasoron át

Felállítás1888

Czigler Győző (építész, közreműködő)

Feles Elek
2022.07.19. 14:59
Az 1888-ban épült kastély tervezője az aradi születésű Czigler Győző volt, aki éppen ekkor, az 1880-as évek végén kezdett szakmailag is egyre elismertebb építész lenni a fővárosban. A villa építtetője Piufsich Lajos, az ország első pénzintézetének, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár főpénztáros-helyettese volt. A váci kastély és birtok a felesége tiszteletére a Kláraháza nevet kapta és kezdetben csak nyáron használta a család, holott a 380 négyzetméteres épületben 9 szoba, 1891-től pedig már villamos áram is volt. Tragikus mellékszál, hogy Piufsich Lajos éppen ebben az évben szilveszterkor követettel el pont itt a váci lakásában öngyilkosságot, mivel elsikkasztotta a takarékpénztár vagyonát.

Felesége két év múlva férjhez ment, fia a szégyen miatt nevet változtatott. A birtok az örökösöké lett, ám hosszú ideig kézről kézre járt a tulajdonjog. Az I. világháború előtt lett a Marx család a birtokos. Csákányi Marx János haláláig, vagyis 1924-ig élt itt és a világháború ideje alatt hadikórházzá alakíttatta a kastély egy részét. Marx özvegye azután szesz- és ecetgyártó üzemet létesített a birtokon. A II. világháború utáni államosítás keretében a Váci Mezőgazdasági Technikum Tangazdaságának a központja lett. Sajnos az épület az idők során fokozatosan veszített eredeti értékéből. A nyugati oldalon álló tornyát lebontották, részben boltozatos belső tereit feldarabolták, íves ablakait egyenes záródásúakra cserélték. 1994-től a birtok egy agrárcég tulajdonában áll és folyamatosan pusztul.

A kastély keleti homlokzatán, egy fülkében álló szobor alkotója ismeretlen. Nem tudni, vajon egyidős-e a kastéllyal, vagy a később tulajdonosok állították be a falba. Mindenesetre a nagyjából embernagyságú, tunikát és szandált viselő, szakállas férfi az egyik kezében egy köteg búzakévét, a másikban pedig egy fejszét tart, így tekint le komolyan az egykori pompás kert vendégeire.
Források:
A Sződi Helytörténeti Alapítvány honlapja
https://szodihelytortenet.hu/index.php?m2=54&chapterId=308#

Feles Elek műlapja


Cím alapján hasonló

"Férfi tunikában" c. alkotás fotói

Alkotó
Czigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
494442
Feltöltve
2022.07.19. 13:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • 49.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 22.07.19. 13:41

"Férfi tunikában" c. alkotás fotói

Alkotó
Czigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
494443
Feltöltve
2022.07.19. 13:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 11.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 22.07.19. 13:42

"Férfi tunikában" c. alkotás fotói

Alkotó
Czigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
494444
Feltöltve
2022.07.19. 13:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • 8.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 22.07.19. 13:45

"Férfi tunikában" c. alkotás fotói

Alkotó
Czigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
494445
Feltöltve
2022.07.19. 13:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • 32.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 22.07.19. 13:46

"Férfi tunikában" c. alkotás fotói

Alkotó
Czigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
494446
Feltöltve
2022.07.19. 13:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • 31.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 22.07.19. 13:47

"Férfi tunikában" c. alkotás fotói

Alkotó
Czigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
494470
Feltöltve
2022.07.19. 14:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/200 • 24.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 22.07.19. 14:06

"Férfi tunikában" c. alkotás fotói

Alkotó
Czigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
494473
Feltöltve
2022.07.19. 14:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 8.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 22.07.19. 14:12

"Férfi tunikában" c. alkotás fotói

Alkotó
Czigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
494474
Feltöltve
2022.07.19. 14:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 22.07.19. 14:13

"Férfi tunikában" c. alkotás fotói

Alkotó
Czigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
494475
Feltöltve
2022.07.19. 14:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • 12.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 22.07.19. 14:14

"Férfi tunikában" c. alkotás fotói

Alkotó
Czigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
494476
Feltöltve
2022.07.19. 14:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 10.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 22.07.19. 14:16

"Férfi tunikában" c. alkotás fotói

Alkotó
Czigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
494477
Feltöltve
2022.07.19. 14:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • 18.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 22.07.19. 14:16

Archív fotók

"Férfi tunikában" c. alkotás fotói

Alkotó
Czigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
494479
Feltöltve
2022.07.19. 14:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 22.07.19. 14:20
Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.07.19. 14:59
Feles Elek publikálta "Férfi tunikában" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.