Kiskunfélegyháza, Szent János tér 9.

Kiskunfélegyháza
Szent János tér 9.
A Könyvtár belső udvarán van.

Avatás2020. október 20.
Készítés1969

Bozóki István (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Hársch Ferenc
2022.06.14. 16:01
"A dombormű átadásakor dr. Tarjányi József elmondta: – Régi adósságunkat törlesztettük ma itt a Petőfi Sándor Városi Könyvtár belső udvarán, városunk szülötte domborművének leleplezésével. Ez a rész egykor a Petrovics István által bérelt mészárszék hátsó udvara volt, ahol a kis Petrovics Sándor sokszor lábatlankodott az édesapja körül, tehát szent földön állunk, hiszen halhatatlan költőnk lábnyomát őrzi." [1]
Hunyadi László, 1969-ben készítette a Petőfi domborművet, amelyről Bozóki István - a művész engedélyével - negatív másolatot készített és római cementes műkőből kiöntötte.
A dombormű fölötti föliratos dombormű a Petőfi téren lévő egészalakos Petőfi szobor talapzatának eredet fölirata, melyet Radnai Béla szobrászművész készített.
Források:
[1] A Hattyú-ház története:
https://felegyhazikozlony.eu/hirek/21479/eloadason-ideztek-fel-a-200-eves-hattyuhaz-tortenetet
Köszönöm az információkat Seres Juditnak, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár Helyismereti Gyűjtemény vezetőjének és Bozóki István kőfaragónak.



Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
488902
Feltöltve
2022.06.08. 11:10
EXIF információk...
Samsung / SM-A505FN
ƒ170/100 • 1/14286 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 22.06.08. 11:10

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
488903
Feltöltve
2022.06.08. 11:10
EXIF információk...
Samsung / SM-A505FN
ƒ170/100 • 1/11111 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 22.06.08. 11:10

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
488904
Feltöltve
2022.06.08. 11:10
EXIF információk...
Samsung / SM-A505FN
ƒ170/100 • 1/9804 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 22.06.08. 11:10

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
488905
Feltöltve
2022.06.08. 11:10
EXIF információk...
Samsung / SM-A505FN
ƒ170/100 • 1/9901 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 22.06.08. 11:10

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Kiskunfélegyháza településről

Feltöltő
Azonosító
488906
Feltöltve
2022.06.08. 11:10
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Samsung / SM-A505FN
ƒ170/100 • 1/6897 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 22.06.08. 11:10
Összesen 5 fotó

Műlap története

17 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Petőfi Sándor" feltöltésünket!
17 napja
Hársch Ferenc publikálta "Petőfi Sándor" c. műlapját!
17 napja
Hársch Ferenc tagunk munkájában mérföldkőhöz érkezett!
Ez a műlap tagunk 900. műlapja, gratulálunk!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.