A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai

Komját (Komjatice), Horná 1/1

Alternatív, helyi címek:Nepomuki Szent János - Mária Immaculata - Szent Flórián - Szent Vendel

A templom előtt, a mellvéden.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tóth Kata
2022.06.20. 10:05
Komját szép, rendezett település Érsekújvár és Nyitra között. A többségben katolikus lakosságú falu látnivalói elsősorban szakrális emlékek: szobrok, szoborcsoportok, képoszlopok. A község központjában álló Szent Erzsébet-templom 1751-ben épült. [1]
A templom előtt húzódó mellvédfal tetején négy kedvelt patrónus nagyméretű szobra kapott helyet.
A templom közelében folyó Kis-Nyitra okán áll itt Nepomuki Szent János, a folyók, hidak védőszentje.
A második szobor Mária Immaculata, a Kígyótipró Asszony, "akinek „ivadéka”, az Isten Fia szétzúzta a bűn (jelképesen a kígyó) hatalmát. Mária a maga szeplőtelen fogantatásával és a Megváltó világrahozásával tiporta meg a kígyó fejét." [2]
A másik két szobor olyan szenteket ábrázol, akik védelmét a kézművesek, iparosok és gazdálkodók nem nélkülözhetik; Szent Flóriánt és Szent Vendelt.
A szobrok mészkőből készültek, méretükben és kialakításukban is egységesek. Ma is jó állapotban vannak, gondozottak.
Források:
[1] Komjátról - https://hu.wikipedia.org/wiki/Komj%C3%A1t
[2] A kígyótipró - http://lexikon.katolikus.hu/K/k%C3%ADgy%C3%B3tipr%C3%B3.html

Tóth Kata műlapja

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
488527
Feltöltve
2022.06.04. 12:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • 9.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.04. 12:38

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
488528
Feltöltve
2022.06.04. 12:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • 14.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.04. 12:42

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
488530
Feltöltve
2022.06.04. 12:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.04. 12:47

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
488529
Feltöltve
2022.06.04. 12:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ35/10 • 1/1000 • 5.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.04. 12:45

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
488531
Feltöltve
2022.06.04. 12:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.04. 12:49

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
489121
Feltöltve
2022.06.11. 13:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/250 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.11. 13:14

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
488534
Feltöltve
2022.06.04. 13:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/400 • 14.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.04. 13:00

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
488535
Feltöltve
2022.06.04. 13:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.04. 13:00

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
488533
Feltöltve
2022.06.04. 12:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.04. 12:55

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
488526
Feltöltve
2022.06.04. 12:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/320 • 16.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.04. 12:33

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
489124
Feltöltve
2022.06.11. 13:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 9.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.11. 13:27

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
489123
Feltöltve
2022.06.11. 13:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/400 • 15.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.11. 13:27

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
489122
Feltöltve
2022.06.11. 13:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/250 • 15.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.11. 13:18

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
489125
Feltöltve
2022.06.11. 13:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/500 • 9.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.11. 13:27

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
489126
Feltöltve
2022.06.11. 13:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/250 • 19.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.11. 13:40

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
489127
Feltöltve
2022.06.11. 13:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/320 • 16.2mm • ISO80

489128

489129
Feltöltve
2022.06.11. 13:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/500 • 16.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.11. 13:40

"A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. alkotás fotói

Település
Komját (Komjatice)
Feltöltő
Azonosító
489130
Feltöltve
2022.06.11. 13:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 9.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.06.11. 13:40
Összesen 19 fotó

Műlap története

22.06.20. 10:05
A közösség publikálta Tóth Kata "A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" c. műlapját
22.06.19. 21:47
Az "A Szent Erzsébet-templom mellvédszobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.