Fejtő Ferenc síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út

35-ös parcella 2 - 63-as sírhely

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?


Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2022.06.01. 14:40
Fejtő Ferenc író, történész 1909-ben Nagykanizsán született és 2008-ban Párizsban halt meg. A két világháború közötti írói és kritikusi tevékenysége a magyarországi baloldali mozgalmakhoz kapcsolódott. A Népszava munkatársa volt, de más folyóiratokban is publikált. József Attilával és Ignotus Pállal együtt alapította meg és indította el a Szép Szó című folyóiratot. 1938-ban Franciaországba emigrált, de ottani tevékenysége is sok szállal kötődődött a magyar közélethez és a magyar kultúrtörténethez. 1989-ben, Nagy Imre újratemetésekor látogatott először haza.
Budapesten a Fiumei úti sírkert 35-ös parcellájában temették el, nem messze József Attila sírjától. [1] Síremléke portrédomborművét Máger Ágnes készítette.[2]
Források:
[1] Fejtő Ferenc - https://hu.wikipedia.org/wiki/Fejt%C5%91_Ferenc
[2] Tóth Vilmos: "Nemzeti nagylétünk nagy temetője", A Fiumei úti sírkert és a salgótarjáni utcai zsidó temető adattára, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2018. 276. p
További linkek
Máger Ágnes - https://mageragnes.hu/




Cím alapján hasonló

"Fejtő Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
488123
Feltöltve
2022.06.01. 13:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 12.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.06.01. 13:05

"Fejtő Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
488124
Feltöltve
2022.06.01. 13:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 12.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.06.01. 13:07

"Fejtő Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
488125
Feltöltve
2022.06.01. 13:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/50 • 12.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.06.01. 13:09

"Fejtő Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
488126
Feltöltve
2022.06.01. 13:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 7.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.06.01. 13:12

"Fejtő Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
488127
Feltöltve
2022.06.01. 13:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.06.01. 13:18

"Fejtő Ferenc síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
488128
Feltöltve
2022.06.01. 13:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.06.01. 13:18
Összesen 6 fotó

Műlap története

22.06.01. 14:40
Orbán Róbert publikálta "Fejtő Ferenc síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.