Balatoni mesterségek, szokások, játékok I.

Révfülöp, Halász utca 37.

Állapot: Megrongálódott

Révfülöp
Halász utca 37.
Az egykori ÉPFU-üdülő, ma Hotel Révfülöp földszintjén található.

Felállítás1977

Simó József (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2022.08.01. 11:32
Már régóta kerestem Simó József keramikus Révfülöpre készült alkotását. Életrajzában a településen belül ÉPFU-üdülő (Épületfuvarozó Vállalat) szerepel. Nem volt nehéz beazonosítani az épületet, de mint a legtöbb üdülő az elmúlt évtizedek során, ez az épület is átalakult kívül-belül egyaránt. Jópár éve annak, amikor először emailen próbálkoztam felvenni - az akkori információim szerint ifjúsági szálláshelyként működő épületegyüttes - üzemeltetőivel a kapcsolatot. Lehetséges, hogy akkor nem a megfelelő email címen próbálkoztam, mert válasz nem érkezett. Ritkán járok a Balaton északi partján, de évekkel ezelőtti ottjártamkor hatalmas építkezés zajlott, esélytelen volt bármit is kinyomozni.

Idén februárban ismét leporoltam a révfülöpi "Simó-aktámat" és ismételt megkeresésemet követően egy másik email címről visszajelzés érkezett. Egy-két levélváltást követően fényképeket is kaptam mellékelve. Óriási volt az öröm, hogy ismét előkerült egy rejtett alkotás. Már csak valahogy el kellett jutnom a felújítás alatt álló szálláshelyre. Egy kis családi kirándulás során - kisebb kitérővel - végül nemrég erre is sor került.

A Művészet folyóirat 1977-es évfolyamának több száma is említi a kerámia alkotásokat: 1977 május illetve augusztusra vonatkozóan datálja a külön-külön 300*535 cm méretű kerámia faliképek elhelyezéseit, melyekre a keramikus 1976. IV. negyedévében kapott megbízást. [1][2]

A modern köntösbe öltöztetett épületre kívülről már szinte rá sem lehet ismerni. Belépve tágas tér fogadott, egyből szembe is jött mindkettő keresett dombormű. Sajnos azonban a domborművek már nem teljes eredeti méretükben pompáznak. Mivel már régóta a kutatandó listámban szerepel ez az alkotás, ezért meglehetősen sokat nyomozgattam már utánuk, sikerült is egy-két nagyon kis felbontású fényképre bukkannom, melyeken úgy veszem ki, hogy a domborművek a padlótól a plafonig értek és az egyik teljes szélességében látható a bárpult mögötti falon, azonban a másik viszont már az ún. kettévágott állapotban: egy ajtónyílást alakítottak ki benne, melynek során a dombormű jelentős része megsemmisült.

A kerámia faliképeken annak címében hordozott "Balatoni mesterségek, szokások, játékok" láthatóak. Téli szánkózást, bábjátékot figyelhetünk meg, a húsvéti vödrös locsolás részlete elevenedik meg előttünk, továbbá egy magas szárú lábbeli (csizma) cserél gazdát, melyből a csizmadia mesterségre asszociálnék. A jobb oldali kis részen ábrázoltakat nem sikerült megfejtenem.

Meglehetősen sok követ megmozgattam, hátha sikerül régi archív bontás előtti állapotról nagyobb felbontású fényképet felkutatnom és a műlapon bemutatnom, de ezen irányú törekvéseim sajnos nem vezettek eredményre.
Források:
[1] Köztéri munkák 1977. május - Művészet, 1977 (18. évfolyam, 9. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/Muveszet1960_1977/?pg=465&layout=s (Arcanum - előfizetős adatbázis)
[2] Köztéri munkák 1977. augusztus - Művészet, 1977 (18. évfolyam, 12. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/Muveszet1960_1977/?pg=621&layout=s (Arcanum - előfizetős adatbázis)
További linkek
Simó József életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4104

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Balatoni mesterségek, szokások, játékok I." c. alkotás fotói

Alkotó
Simó József (keramikus)
Település
Révfülöp
Feltöltő
Azonosító
487961
Feltöltve
2022.05.29. 20:14
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/100 • 4mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.05.29. 20:14

"Balatoni mesterségek, szokások, játékok I." c. alkotás fotói

Alkotó
Simó József (keramikus)
Település
Révfülöp
Feltöltő
Azonosító
487962
Feltöltve
2022.05.29. 20:14
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/121 • 4mm • ISO40

487963
Feltöltve
2022.05.29. 20:14
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/121 • 4mm • ISO32

487964

487965
Feltöltve
2022.05.29. 20:14
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/121 • 4mm • ISO50

487966

487967

487968

487969
Feltöltve
2022.05.29. 20:17

Szapet 22.05.29. 20:17

487970
Feltöltve
2022.05.29. 20:17
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/121 • 4mm • ISO64

487971
Feltöltve
2022.05.29. 20:17
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ18/10 • 1/120 • 4mm • ISO64

487972

487973

487974
Feltöltve
2022.05.29. 20:17
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/104 • 4mm • ISO80

487975
Feltöltve
2022.05.29. 20:17
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/80 • 4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.05.29. 20:17

Archív fotók

"Balatoni mesterségek, szokások, játékok I." c. alkotás fotói

Alkotó
Simó József (keramikus)
Település
Révfülöp
Feltöltő
Azonosító
496780
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2022.08.13. 21:36
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 22.08.13. 21:36
2016. augusztus
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.08.13. 21:36
1 új fotót töltöttem a "Balatoni mesterségek, szokások, játékok I." műlaphoz
22.08.01. 11:32
Szapet publikálta "Balatoni mesterségek, szokások, játékok I." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.