Gyulaj, Temető utca

Gyulaj
Temető utca
Katolikus templom előtti téren

Felállítás1955

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Krémer Péter
2022.05.24. 11:10
Helyi források szerint a szobrot egy "Orbán" ragadványnevű Vincze Ferenc (1921.02.23-2006) és felesége Kelemen Margit (1925.04.05-2005) gyulaji lakosok állíttatták 1955-ben hálából azért, mert egyetlen gyermekük, az 1950-ben született Vincze József kigyógyult a tetanuszból. [1] Alkotója ismeretlen. A gyulaji plébániatörténetben a szoborról feljegyzést nem találtam.
A szobor téglából falazott, viszonylag magas, vakolat nélküli talapzaton áll, amelyen felirat nincs. Tövében, a szoborhoz illően, liliombokrok vannak.

"Szent Antal a gyermekek és a szegények védõszentje, a háziállatok patrónusa." "Attribútuma a liliom, hiszen ünnepnapja – ami a halálának napja, június 13. – a liliomnyílás napjára esik. Ábrázolásai során szinte kivétel nélkül ilyen virágot is tart a kezében. Kiváló hitszónok volt, egyszerûsége és meggyõzõképessége miatt nagy népszerûségnek örvendett. Kortársa volt Assisi Szent Ferencnek, akivel személyesen is találkozott. Olyan kedvelt volt az emberek körében, hogy halála után nem egészen egy évvel, 1232. május 30-án IX. Gergely pápa szentté avatta." [2]
Források:
[1] Horváthné Glück Edit nővér, aki egyben a gyulaji templom gondnoka
[2] Dr. Papp Attila írása Szent Antalról (https://archivum.kanizsaujsag.hu/hirek/38163/szent-antal-a-gyermekek-es-a-szegenyek-vedoszentje--a-haziallatok-patronusa)

Cím alapján hasonló

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Gyulaj településről

A Szentháromság-oszlop és Szent Vendel társaságában
Feltöltő
Azonosító
487426
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ35/10 • 1/800 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:20
A Szentháromság-oszlop és Szent Vendel társaságában

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Gyulaj településről

Feltöltő
Azonosító
487425
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ50/10 • 1/200 • 13.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:20

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Gyulaj településről

Feltöltő
Azonosító
487427
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 7.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:20

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Gyulaj településről

Feltöltő
Azonosító
487428
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ50/10 • 1/640 • 15mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:20

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Gyulaj településről

Feltöltő
Azonosító
487415
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ56/10 • 1/640 • 19.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:20

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Gyulaj településről

Feltöltő
Azonosító
487429
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ56/10 • 1/400 • 26.5mm • ISO160

487416
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ56/10 • 1/500 • 31.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:20

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Gyulaj településről

Feltöltő
Azonosító
487430
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ56/10 • 1/400 • 18.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:20

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Gyulaj településről

Feltöltő
Azonosító
487418

Bal kezében liliommal
Feltöltő
Azonosító
487419
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ56/10 • 1/160 • 15.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:20
Bal kezében liliommal

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Gyulaj településről

Feltöltő
Azonosító
487421
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ56/10 • 1/200 • 31.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:20

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Gyulaj településről

Feltöltő
Azonosító
487434
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ56/10 • 1/80 • 25.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:20

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Gyulaj településről

Viszonylag magas talapzaton
Feltöltő
Azonosító
487433
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ50/10 • 1/125 • 15.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:20
Viszonylag magas talapzaton

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Gyulaj településről

Feltöltő
Azonosító
487423
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ35/10 • 1/400 • 6.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:20

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói Gyulaj településről

Szent Vendel és a Szentháromság-oszlop társaságában
Feltöltő
Azonosító
487435
Feltöltve
2022.05.23. 11:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX620 HS
ƒ45/10 • 1/200 • 9.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Krémer Péter 22.05.23. 11:20
Szent Vendel és a Szentháromság-oszlop társaságában
Összesen 15 fotó

Műlap története

4 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Páduai Szent Antal" feltöltésünket!
10 órája
A közösség publikálta Krémer Péter "Páduai Szent Antal" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.