Gödöllő, Szabadság út

Állapot: Lebontott

Gödöllő
Szabadság út
A kastély parkolója melletti zöld szigeten, ill. a Szabadság útra néző "kapuk" mellett állt.

Elbontás2021. szeptember 20.
Felállítás2021. szeptember 1.

Hervé-Lóránth Ervin (képzőművész)

Göröntsér Vera
2022.06.02. 17:55
Idén lezajlott már a VIII. Nemzetközi természet- és környezetvédelmi fesztivál és kapcsolt rendezvénye, a Trash Art programja, ami most rendhagyónak ígérte magát. Az előzetes szerint nem az előre elkészített szobrokat, installációkat rendezték szoborparkba, hanem a három nap alatt élőben mutatták meg, hogyan is készül... [1] Részemről az eseményt elverte az eső, a harmadik napon gondoltam, hogy elmegyek, remélve, érdekes produktumok várnak. Ennél nagyobb gond, hogy semmiféle híradást, visszhangot nem találtam, így utólag sem reszkíroztam, hogy elindulok (két éve pl. semmi kézzel foghatót nem találtam a jelzett időpontban). A tavalyi alkotásokból viszont van még néhány...

Hervé-Lóránth Ervin magát "polihisztérikus art designer"-nek aposztrofálja. Mindenhez köze van, mindenbe belekóstol, így a képzőművészetbe is. Ismert már egy korábbi, 2014-es alkotása kapcsán, amikor "Feltépve" című installációjával elnyerete az év legjobb streetart alkotása címet (képe látható az információs táblán).[2]
Ugyanitt bő leírás olvasható a 2021-ben nevezett alkotásáról és főleg a szemléletről, amiből származik.
A szoborral azt a kettősséget akarja bemutatni, ami az élővilág jellemzője (benne az ember és benne az állat), ahol az ember is rendelkezik állati, és az állat is emberi tulajdonságokkal. Ebből "az emberi karakter, mint test és mint hozzá kapcsolódó állati karakter /fej/" egy egészben jelenik meg.
A faj, ami így létrejön, a HumAnimals, aminek egy reprezentánsa, amit bemutathatok. A látásmód lényege, egyfajta tükröt tart a "humán egyedek felé, hogy meglássák magukat a természetes környezetben... " A méretet is ez indokolja, a cél, "hogy az emberek szembesüljenek a természet erejével, hatalmával, törpüljenek el mellettük, érezzék kiszolgáltatottságukat".[1]
Források:
[1] Trash Art, 2022: https://naturefestandfilm.com/trash-art/
[2] Információs tábla (ld. adalék kép)

Cím alapján hasonló

"HumAnimals" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
487018
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:16

487019
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

487020

487030
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 6.3mm • ISO80

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:17

487021
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1000 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:16
2021. augusztus

"HumAnimals" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
487022
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:16
2021. augusztus

"HumAnimals" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
487029
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:17
2021. augusztus

"HumAnimals" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
487023
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/500 • 16.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:16
2021. augusztus

"HumAnimals" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
487026
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/800 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:16
2021. augusztus

"HumAnimals" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
487028
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/400 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:17
2021. augusztus

"HumAnimals" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
487031

487033
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1000 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:17
2021. augusztus

"HumAnimals" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
487024
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/640 • 10.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:16
2021. augusztus

"HumAnimals" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
487025
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • 10.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:16
2021. augusztus

"HumAnimals" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
487035
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:17
2021. augusztus

"HumAnimals" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
487032
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/800 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:17
2021. augusztus

"HumAnimals" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
487034
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:17
2021. augusztus

"HumAnimals" c. alkotás fotói Gödöllő településről

Feltöltő
Azonosító
487027
Fotózva
2021. augusztus
Feltöltve
2022.05.15. 17:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.05.15. 17:17
2021. augusztus
Összesen 18 fotó

Műlap története

4 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "HumAnimals" feltöltésünket!
2 napja
Göröntsér Vera publikálta "HumAnimals" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.