Főnix madár
Szabadság tér
A téma: „Magyarország vadjai” volt – bár erősen rugalmas értelmezésben – viszont az anyagok sokszínű alkalmazásával Erről, az előzőekről és a kapcsolódókról honlapjukon lehetett olvasni. Most már a jövő évi előkészületeket mutatják, így a korábbi, itt készült műlapokra támaszkodom. [1]
A rendezvényen felvonultatott alkotásoknak kifejezésmódja sokrétű. A kezdetekkor (sokszor ma is) már maga a felhasznált anyag "jelzett", de természetesen a megformálás, a gondolat is fontos. Így egy egyre inkább tért hódító mozgalomról van szó, ami beférkőzött a művészetekbe.
Demeter László a legtöbb alkotással érkezett, de elhozta korábbi, autógumiból készült szobrait is,. Másrészt az azóta folytatott kísérletei eredményeit is láthattuk, ami egyrészt az anyagokat érinti. Technikájáról olvasom: állatszobrai készítésekor először egy fém vázat hoz létre, erre építi a héjat – így ad teret az anyaggal való kísérletező kedvének.[2] Újdonságnak mondhatók fű- és drótszobrai. Előbbiek sorából való ez a szobor.
A Főnix, másképp tűzmadár tág teret enged a fantáziának. Eredetileg az egyiptomi mitológia alakja volt. Számtalan legenda övezi. Ebből a legismertebb szerint "...gyönyörű, vörös-arany tollazatú hím madár, mely élete végén fahéj-ágacskákból fészket épít, meggyújtja, és vele együtt porrá ég. A hamvakból ezután egy új, fiatal főnix születik, amely bebalzsamozza az öreg főnix maradványait egy mirhából készült tojásba, és eltemeti Héliopoliszban, a „nap városában”."[3]
[2] Kiállított tájékoztató tábla.
[3] A Főnix-ről: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C5%91nix
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c11fe63636-45018cbec2bbfc93d7dccac5_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • 4.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c11fe66b4b-3c35e974c0a78c52af051dbf_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • 4.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c11fe6a9cc-da60a2ec3565a768b1849e20_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c11fe6e5ed-d2c0da3ec4041d23a5bf7ecf_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • 7.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c11fe72cd3-f04a29bd4295fe2b1177a2a5_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • 7.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c11fe769ce-e1c07a055a3472c6301b0b93_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • 7.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c11fe7b34b-9355a08601670bd54ef6ec45_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c11fe7f02b-df1b50787b0bb4b2b2a97334_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c128744862-f5608f6e92378ffb087f19fa_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c12874843a-16adc4052218868ee5061e7c_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c12874c96c-95a0fa2af279eaf48702077c_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c1287501c4-f5c915de70a4aa96e082c2ad_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c128753920-7d74511ceab00641d40ef35b_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c1287570d9-387089a03a60e1d4c0ea8993_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c12875b504-ba59173cd89564b71fba00fa_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c12875ee3f-84a11d3d15a908e4713dfd27_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a45344-625c128762843-e1b01cce01dba8a1adb4e33f_4.jpg)
"Főnix madár" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!