Széll János-emlékkereszt

Zalabér, Jókai Mór utca

Zalabér
Jókai Mór utca
A II. parcella közepén.

Felállítás1902

Horth Sándor (kőfaragó)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Tóth Kata
2022.04.14. 21:29
Széll János (1820-1909) zalabéri plébános volt 1853-1900-ig. Szolgálati éveinek emlékére és Isten dicsőségére emeltetett egy szép kőkeresztet a temetőben1902-ben.
A település kismonográfiája is megemlékezik róla.
Aktív és erős jellemű ember volt. Nem félt szembekerülni a helyi grófi családdal vagy a nemesekkel sem. Hozzákezdett egy História Domus-hoz, de nem jutott vele messzire, "mert amint a panaszokhoz ért, mintegy elmerült a
kátyúban." Mivel nem volt hajlandó Pejacsevics grófnő kedvéért reggel 1/2 9-kor misézni, "a grófnőt úgy magára haragította, hogy az többé nem engedte a kastélya előtt elmenni, inkább egy nagy kanyar beiktatásával kijjebb tetette a templomhoz vivő utat." A nemesekkel az iskolaépítés miatt került konfliktusba: "Azok ugyanis sem az iskolaépítéshez, sem a leégett plébánia újjáépítéséhez nem akartak segítséget nyújtani. A költségeket ugyan az új uraság fedezte, de a fuvart a népnek, köztük a nemeseknek kellett volna szolgáltatniuk. Az új iskola 1892-ben épült a tanítólakással együtt. Ez utóbbi 1891-ben, a plébánia pedig 1893-ban égett le. Mindkét ügyet a bíróság elé vitte a plébános, meg is nyerte azokat, de igen meggyűlölték." Plébánossága idején felújíttatta a plébániát. 1900-ban ment nyugdíjba, ezután Keszthelyre került a rokonaihoz, ott is halat meg. Emlékét Zalabérben a temetőben a nagy kőkereszt őrzi. [1]
A kereszt alkotója a keszthelyi kőfaragó, Horth Sándor.
Források:
[1] Széll Jánosról, in: Zalabér története, Zalai Kismonográfiák 3., Zalaegerszeg, 1997, 50. p. - https://mek.oszk.hu/08100/08115/08115.pdf

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Széll János-emlékkereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Horth Sándor (kőfaragó)
Település
Zalabér
Feltöltő
Azonosító
483847
Feltöltve
2022.04.10. 16:27
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.10. 16:27

"Széll János-emlékkereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Horth Sándor (kőfaragó)
Település
Zalabér
Feltöltő
Azonosító
483850
Feltöltve
2022.04.10. 16:27
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/160 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.10. 16:27

"Széll János-emlékkereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Horth Sándor (kőfaragó)
Település
Zalabér
Feltöltő
Azonosító
483851
Feltöltve
2022.04.10. 16:27
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/320 • 14mm • ISO100

483852

483849
Feltöltve
2022.04.10. 16:27
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/250 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.10. 16:27

"Széll János-emlékkereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Horth Sándor (kőfaragó)
Település
Zalabér
Feltöltő
Azonosító
483848
Feltöltve
2022.04.10. 16:27
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ32/10 • 1/400 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 22.04.10. 16:27
Összesen 6 fotó

Műlap története

22.04.14. 21:29
A közösség publikálta Tóth Kata "Széll János-emlékkereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.