Budapest, XIV. kerület, Bánki Donát utca 13.

Budapest
XIV. kerület, Bánki Donát utca 13.
A címen lévő épület kapuja felett.

Felállítás1957

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2022.05.23. 19:50
A Kerepesi úti lakótelep végén, már a Pillangó út felé eső részen, a Bánki Donát utcában néhány épület sorakozik egymás után úgy, hogy a kapudomborművek azonosak. Ez engem meglepett, mert a nagy területű lakótelep legnagyobb részén, sok dombormű kapcsán nincs is ismétlődés, vagy óvatosan úgy, hogy az átlagos figyelem mellett nem tűnik fel. Itt kb. 5-6 azonos dombormű sorakozik egymást követően.

Errefelé, a lakótelep végén több szempont alapján eltérés van, pl. a beépítés módja is más. Mégis erre is vonatkozik, mint a lakótelep egészére: "Védett a beépítési mód, az épülettömegek, az eredeti homlokzatok és a társművész alkotások: a reliefek és a szobrok." [1]

A dombormű jelenetét kicsit elnéztem az első esetben, de egyiknél-másiknál elég nehezen láthatók. Adott két férfi, első ránézésre úgy tűnik, szalonnasütés közben, vagy esetleg a tűznél melegednek. A kétoldalt szimmetrikusan felakasztott hangszerek (eszközök?) között látható életkép főszereplői a bajszos-kalapos férfialakok (egyikük megszabadult fejfedőjétől).
Két korosztály, ám mindketten teljes odafigyeléssel a középen égő tűzre és a pecsenyére figyelnek. Kezükben a sütögetéshez szükséges eszközök, csak bal oldalon, az ifjabbhoz közel látszik egy nyársra húzott hal. Megjegyzem, ennél a példánynál sem biztos, hogy rájövök, ha nincs korábbi tapasztalat.
Itt pedig azt látom, hogy a jobb oldali úr arcánál a dombormű felrakása nem sikerült túl precízen, egy kicsit el van csúszva, az arc megkettőződik. Azért tartom furcsának, mert a végéhez közeledő sorozatnál ilyen bakira nem is igazán emlékszem.
Források:
[1] A lakótelepről: https://www.zuglo.hu/wp-content/uploads/2017/08/TAK_ZUGLO_egyeztetesi_peldany-kicsiny%C3%ADtett.pdf

Cím alapján hasonló

"Sütögetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
483330
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2022.04.05. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.04.05. 20:50
2020. június

"Sütögetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
483331
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2022.04.05. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.04.05. 20:50
2020. június

"Sütögetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
483332
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2022.04.05. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 11.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.04.05. 20:50
2020. június

"Sütögetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
483335
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2022.04.05. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 22.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.04.05. 20:50
2020. június

"Sütögetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
483334
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2022.04.05. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 22.2mm • ISO100

483333

483336
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2022.04.05. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 22.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.04.05. 20:50
2020. június

"Sütögetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
483337
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2022.04.05. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 73.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.04.05. 20:50
2020. június

"Sütögetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
483340
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2022.04.05. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 53.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.04.05. 20:50
2020. június

"Sütögetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
483338
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2022.04.05. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 53.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.04.05. 20:50
2020. június

"Sütögetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
483339
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2022.04.05. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 53.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.04.05. 20:50
2020. június

"Sütögetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
483341
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2022.04.05. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 37.7mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.04.05. 20:50
2020. június
Összesen 12 fotó

Műlap története

24 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Sütögetők" feltöltésünket!
25 napja
Göröntsér Vera publikálta "Sütögetők" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.