Tuba János síremléke
Kulturális érzékenységről is tanúbizonyságot tett: a komáromi iskolák, az ipartestület és a Jókai Egyesület létrejöttében egyaránt jelentős szerepet vállalt. 1880-tól gyakorlatilag haláláig döntő befolyással bírt a város egyik legjelentősebb lapjára, a Komáromi Lapokra. Országgyűlési képviselő volt három cikluson át, és jelentősebb eseményeken (például Klapka György és Jókai Mór temetésén, Deák Ferenc születésének 100. évfordulójának ünnepén) ő képviselte a várost, mondott beszédeket.
Baráti kapcsolatban állt Herman Ottóval, Feszty Árpáddal. Elmondható, hogy a kor kikerülhetetlen személyisége volt Komáromban.
Tuba János 1921. szeptember 17-én halt meg, síremlékét mégis csak egy hosszabb folyamat eredményeként, 1925 nyarán állították fel. A síremlék elkészítésével kapcsolatban Komáromi Kacz Endrét bízta meg a Jókai Egyesület, hogy találjon alkotót: Zala György és Székely Károly neve merült fel. A síremlék képi világára is többféle elképzelés született, egyik verzió szerint:
„Az emlékmű anyaga márvány műkő. Magassága 2.70 m. Ezen felül jön a hármas halomból a kereszt helyett kiemelkedő csillag (a kálvinisták jelvénye) mely azonban lehet buzogány is. Ez esetben buzogány, mely az elszakított hármas halom felett őrködik. A bronzból készült reliefen (melynek nagysága körülbelül 70 x 60 cm) – Krisztus Pilátus előtt van megmintázva. Az Apponyi-szerű Krisztus jelképezi az igazságot, mit a háttérben lévő tömeg kívánságára a Wilson arcú Pilátus, kezeit mosva elítél, megfeszíttet.” [1]
Zala és Székely tervei nem valósultak meg. Az okok az anyagi fedezet hiánya, illetve részben a Jókai Egyesület öncenzúrája. "Az emlékműállítás folyamatában kétszer említik a síremlék anyagát, mely szerint az csak műkőből lehet, mert már a legolcsóbb homokkő is olyan sokba kerülne, hogy a faragás ellenértékét nem tudnák előteremteni. Az emlékművet végül egy csehszlovákiai, pozsonyi magyar művész, Rigele Alajos készítette el, az 1921-ben elbontott pozsonyi Mária Terézia szobor maradványaiból. Vélhetően hozzáférési lehetősége volt a bontott kőhöz, s ezáltal olcsóbban lehetett kivitelezni a síremléket." [1]
A szétvert szobor így a nemzeti emlékezet megőrzésének eszköze lett, Tubának pedig méltó, márvány síremléke készülhetett. Tuba János 1925-ös újratemetése nemzeti ünnepéllyé, és az akkori magyarságot elnyomni akaró, rend elleni demonsrációvá vált. [2]
A síremlék szerepel a Rigele-kötetben is, ám téves dátumozással. A síremlék végső formája egy 190 cm magas márványtömbbe faragott Krisztus-arc lett [3], alatta a felirat:
"Tuba János
1855-1921
Szülővárosának élve
nemzetének dolgozott."
[2] A síremlék alkotójának kiválasztásáról, in: u. o., 4. fejezet: Konklúzió
[3] A Tuba-síremlék adatai, in: Lehel Zsolt: Rigele Alajos, Budapest - Bratislava, 1977, Corvina Kiadó, 115. p., 132. jegyzékszám
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a45273-6249a79553001-b7c07087ba675daa978e2e87_4.jpg)
"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a45273-6249a15c234af-e42ceca0a2d4e80cf5d5e0b5_4.jpg)
"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • 6.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a45273-6249a10582372-a4127ed996ad3574a902281c_4.jpg)
"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a45273-6249a0c459d24-b2c56e5a9922134708a5b583_4.jpg)
"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/200 • 7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a45273-6249a105767df-69defb41c1e2dd6800d3829c_4.jpg)
"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • 19.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a45273-6249a10563e05-3c5a946c260bdfb3f887b84e_4.jpg)
"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 35.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a45273-6249a0c46126c-02d4a9944fcd05fa4513948d_4.jpg)
"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • 21.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a45273-6249a640e7038-9d8ca186de7b59bf196a8065_4.jpg)
"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/20 • 3.8mm • ISO699
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Élményképek
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a45273-6249a1056a2f1-1a587e2302d7d4040c45192c_4.jpg)
"Tuba János síremléke" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/200 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!