Szent Borbála
Hauptplatz 22.
Addig Sopron vármegye Kismartoni járásához tartozott.[1]
A település és a búcsújárótemplom (bazilika) története összefonódik.
Stozingeni Rudolf a település kegyuraként 1644-ben olaszországi, lorettói útja után elkészíttette az olasz Fekete Madonna másolatát és a szobornak megépíttette a kegykápolnát (Gnaden-Kapelle).
A törökök pusztítása után 1707-ben Esterházy Pál építtette újra az épületegyüttest, azaz a kápolnát, a templomot és a kolostort.
Homlokzati fülkéjében, a főbejárat fölött Szent Borbála szobra áll.
Borbála jobb kezében kehely, annak emlékére, hogy Ő a jó halál védőszentje is, aki hozzá fohászkodik nem éri hirtelen halál, illetve nem hal meg a szentkenet felvétele nélkül.[2]
Vértanúságának eszköze a kard is, ezért egyes helyeken a vértanúkat megillető pálmaág is megjelenik az attribútumai között, ezt látjuk bal kezében.
Borbálát a tizennégy segítő szent egyikeként is tisztelhetjük.[3]
„Borbála a jó halál, a bányászok, kohászok, tüzérek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők, a várak, erődök védőszentje, akit pálmaággal, toronnyal, kehellyel, könyvvel szoktak megörökíteni. A középkori városok puskaporos tornyát gyakran nevezték el Szent Borbáláról, hogy a szent segítsen megóvni a veszélyes anyagot a felrobbanástól.”[4]
Védőszentjüknek tekintik a hegymászók is, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget.
[2] Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium / Szent Borbála / https://mek.oszk.hu/05000/05097/05097.pdf
[3] Tizennégy segítő szent: http://lexikon.katolikus.hu/T/tizenn%C3%A9gy%20seg%C3%ADt%C5%91szent.html
[4] Szent Borbála: https://www.magyarkurir.hu/kultura/szent-borbala-szuz-es-vertanu-101917
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-6247f9b00cfcc-87d12a9930e4f5f4e33f91f5_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-6247f9b00aa2a-72a325b48c12f18dd10daa95_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/250 • 85mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-646a4c0634b16-bf10cd9a00bd2a2d7fcef834_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 210mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-6247f9b012cb8-712b86ca0a5088943cff99fb_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • 195mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-6247f9b008811-3d687d0bbeebd9350543d3a6_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-6247f9b00e7c7-7c1f20d39bde590b86126ee5_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-6247f9b01084d-09d8f7d85bb73860fa903c13_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/250 • 62mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-646a4aec2eff3-546c1e4f857c0d631ce57fd4_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 65mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-646a4c0632550-2ff8d184e68c9de5bfd2bf78_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 70mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-6247f9b01707f-f2d6aa47a19e55625272b32b_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-646a4aec2d076-6c0011155cfa747c107e7f22_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 50mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-646a4c0630ce2-b5d404a7af670878d0045d15_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 24mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-6247f9b014cd9-4d692ba905604a71e4e52dd0_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-646a4aec2aa4e-f2fccc349c8ed5c7c929bbe8_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a45272-646a4e834c64d-21a1d25e5817cead3e9eb204_4.jpg)
"Szent Borbála" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!