Loretto a trianoni békediktátum következtében lett Ausztria része.
Addig Sopron vármegye Kismartoni járásához tartozott.^[1]
A település és a búcsújárótemplom (bazilika) története összefonódik.
Stozingeni Rudolf a település kegyuraként 1644-ben olaszországi, lorettói útja után elkészíttette az olasz Fekete Madonna másolatát és a szobornak megépíttette a kegykápolnát (Gnaden-Kapelle).
A törökök pusztítása után 1707-ben Esterházy Pál építtette újra az épületegyüttest, azaz a kápolnát, a templomot és a kolostort.
Homlokzati fülkéjében, a főbejárat fölött Szent Borbála szobra áll.

Borbála jobb kezében kehely, annak emlékére, hogy Ő a jó halál védőszentje is, aki hozzá fohászkodik nem éri hirtelen halál, illetve nem hal meg a szentkenet felvétele nélkül.^[2]
Vértanúságának eszköze a kard is, ezért egyes helyeken a vértanúkat megillető pálmaág is megjelenik az attribútumai között, ezt látjuk bal kezében.
Borbálát a tizennégy segítő szent egyikeként is tisztelhetjük.^[3]
„Borbála a jó halál, a bányászok, kohászok, tüzérek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők, a várak, erődök védőszentje, akit pálmaággal, toronnyal, kehellyel, könyvvel szoktak megörökíteni. A középkori városok puskaporos tornyát gyakran nevezték el Szent Borbáláról, hogy a szent segítsen megóvni a veszélyes anyagot a felrobbanástól.”^[4]
Védőszentjüknek tekintik a hegymászók is, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget.

---