Budapest, III. kerület, Kossuth Lajos üdülőpart 136.
További képek a Fotólistában

Budapest
III. kerület, Kossuth Lajos üdülőpart 136.
Az új Pünkösdfürdő park játszóterén.

Avatás2022. március 22.

Göröntsér Vera
2022.03.28. 18:30
A víz világnapja március 22, Ebből az alkalomból adták át a főváros beruházásában a közel egy éve készülő Pünkösdfürdő parkot, ami Budapest hét hektárt foglaló, legnagyobb parkja. Funkciója szerint pihenő-, ill. rekreációs park 685 frissen ültetett fával, évelő növényekkel, gyepes területtel – a Duna mentén elnyúló területen.
Nem tudtam mire vélni, amikor a legnagyobb közösségi oldalon fel-felvillant egy-egy kép, amin az alkotó és családja igen vidáman egy óriási békát pakolnak, vonszolnak, majd élményképként gyerekkel/gyerekekkel a hátán készült fotó. A béka gyönyörű lett!
Annyi derült ki számomra, hogy Apolka Pünkösdfürdőn van. Valamit olvastam a készülő parkról, de pontos elhelyezkedése számomra nem volt egyértelmű. Kérdeztem.
A park a strand magasságában indul és tart egészen a Seneca közig. Kis megállók szakítják meg, közben – már a vége felé a játszótér. Itt kapott helyet a Béka, a makkok és a tojások összességéből álló kompozíció.
Lehet, el kellett volna olvasni néhány tájékoztató táblát, de sajnos, ez elmaradt. A béka jó helyen van, a Duna közelségében, a víz világnapján (és azon túl). A három-három makkal és tojással való kapcsolatát nem ismerem, de egyértelmű információt kaptam: egybetartozó kompozíciót alkotnak.
Óriási siker! Az természetes, hogy a környék apraja-nagyja kivonult az új parkot birtokba venni. Az is természetes, hogy én a városon keresztül buszozva mentem fotózni. Az érintetteket viszont szinte alig lehetett úgy elkapni, hogy ne csüngött volna rajta néhány gyerek és természetes, hogy a képbe bekerült néhány felnőtt, de legalábbis a lába.
Leginkább a békán váltották egymást a "lovasok", de jutott érdeklődő a többi elemre is.
A mészkő alkotásokat már most kezdi belepni a homok, olyan forgalom van körülöttük/rajtuk. Boldog-vidám együttlét egy tavaszi hétvégén.
Források:
[1] Az elkészült park, átadás: https://obuda.hu/blog/hirek/videos-osszefoglalo-a-punkosdfurdo-park-atadasarol-hethektarnyi-gyonyoru-pihenopark/
További linkek
Készül a park: https://obuda.hu/blog/cimke/punkosdfurdo-park/

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Béka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481726
Feltöltve
2022.03.27. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.27. 19:11

"Béka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481727
Feltöltve
2022.03.27. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO80

481725

481730

481731
Feltöltve
2022.03.27. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/800 • 11mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.27. 19:11

"Béka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481732
Feltöltve
2022.03.27. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1600 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.27. 19:11

"Béka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481733
Feltöltve
2022.03.27. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.27. 19:11

"Béka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481734
Feltöltve
2022.03.27. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.27. 19:11

"Béka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481738
Feltöltve
2022.03.27. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/640 • 15.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.27. 19:11

"Béka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481728

481735

481729

481736
Feltöltve
2022.03.27. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

481739
Feltöltve
2022.03.27. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • 24.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.27. 19:11

"Béka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481737

481740
Feltöltve
2022.03.27. 19:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/640 • 6.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.27. 19:11

"Béka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481742
Feltöltve
2022.03.27. 19:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.27. 19:13

"Béka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481743

481747
Feltöltve
2022.03.27. 19:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.27. 19:13

"Béka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481748
Feltöltve
2022.03.27. 19:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/640 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.27. 19:13

"Béka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481749
Feltöltve
2022.03.27. 19:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.27. 19:13

"Béka" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481744

481745

Adalék vagy máshol

"Béka" c. alkotás fotói

A park indulási pontja a tájékoztató táblával.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
481741
Feltöltve
2022.03.27. 19:13
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.03.27. 19:13
A park indulási pontja a...Teljes szövegA park indulási pontja a tájékoztató táblával.Kevesebb szöveg
Összesen 24 fotó

Műlap története

22.03.28. 18:30
Göröntsér Vera publikálta "Béka" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.