Szűz Mária a kisded Jézussal

Lorettom (Loretto), Hauptplatz

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Hl. Muttergottes
Angol cím:Virgin Mary with baby Jesus

Felállítás1644

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2022.12.24. 08:42
Loretto (Lorettom) a trianoni békediktátum következtében lett Ausztria része.
Addig Sopron vármegye Kismartoni járásához tartozott.[1]
A település és a búcsújárótemplom történte összefonódik.
Stozingeni Rudolf a település kegyuraként 1644-ben olaszországi, lorettói útja után elkészíttette az olasz Fekete Madonna másolatát és a szobornak megépíttette a lorettomi kegykápolnát.
A kegytemplomot még 1651-ben Nádasdy Ferenc kezdte építtetni.
A törökök pusztítása után 1707-ben Esterházy Pál építtette újra az épületegyüttest, azaz a kápolnát, a templomot és a kolostort.

A védfallal erősített bazilika kapuja fölött Szűz Mária és a kisded Jézus szobra áll.
Talapzatán az évszám: 1644-1894.
Szűz Mária ruhája a Harangos Madonnák faragott díszítését idézi.
Szűz Mária és a gyermek Jézus koronás fővel, uralkodói jelvényekkel ábrázolt. „A korona, mint a mennyei dicsőség és a földi szenvedések jutalma kezdettől fogva Mária attribútuma.”[2]
Amit Éva almája, a bűnbeesés gyümölcse megrontott a világban, azt Jézus, az Aranyalma, gyógyított meg, és tett örökérvényűen jóvá.
Karácsonyi énekek hirdetik az örömet Jézus, a világ megváltójának születéséről: „A kis Jézus aranyalma, / Boldogságos Szűz az anyja…”[3]
„A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. (…) Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.[4] (Jn1, 1-18.)
Források:
[1] Loretto: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lorettom
[2] Szűz Mária megkoronázása: http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20megkoron%C3%A1z%C3%A1sa.html
[3] A népének szövege: https://www.szepi.hu/irodalom/vers/karvers/karv_113.html
[4] Szentírás: https://szentiras.hu/KNB/Jn1,1-18

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária a kisded Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lorettom (Loretto)
Feltöltő
Azonosító
481300
Feltöltve
2022.03.25. 08:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.03.25. 08:32

481507
Feltöltve
2022.03.26. 09:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 240mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.03.26. 09:53

"Szűz Mária a kisded Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lorettom (Loretto)
Feltöltő
Azonosító
481301
Feltöltve
2022.03.25. 08:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.03.25. 08:32

"Szűz Mária a kisded Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lorettom (Loretto)
Feltöltő
Azonosító
481311
Feltöltve
2022.03.25. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/200 • 95mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.03.25. 08:41

"Szűz Mária a kisded Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lorettom (Loretto)
Feltöltő
Azonosító
481310
Feltöltve
2022.03.25. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.03.25. 08:41

"Szűz Mária a kisded Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lorettom (Loretto)
Feltöltő
Azonosító
481306
Feltöltve
2022.03.25. 08:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.03.25. 08:32

"Szűz Mária a kisded Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lorettom (Loretto)
Feltöltő
Azonosító
481303
Feltöltve
2022.03.25. 08:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.03.25. 08:32

"Szűz Mária a kisded Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lorettom (Loretto)
Feltöltő
Azonosító
481307
Feltöltve
2022.03.25. 08:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.03.25. 08:32

"Szűz Mária a kisded Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lorettom (Loretto)
Feltöltő
Azonosító
481305
Feltöltve
2022.03.25. 08:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

481302
Feltöltve
2022.03.25. 08:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/200 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.03.25. 08:32

"Szűz Mária a kisded Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lorettom (Loretto)
Feltöltő
Azonosító
481304
Feltöltve
2022.03.25. 08:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/200 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.03.25. 08:32

"Szűz Mária a kisded Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lorettom (Loretto)
Feltöltő
Azonosító
481309
Feltöltve
2022.03.25. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.03.25. 08:41

"Szűz Mária a kisded Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lorettom (Loretto)
Feltöltő
Azonosító
526195
Feltöltve
2023.05.22. 08:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.05.22. 08:24

"Szűz Mária a kisded Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lorettom (Loretto)
Feltöltő
Azonosító
526209
Feltöltve
2023.05.22. 08:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.05.22. 08:38

"Szűz Mária a kisded Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Lorettom (Loretto)
Feltöltő
Azonosító
526194
Feltöltve
2023.05.22. 08:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.05.22. 08:15
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.05.22. 08:38
1 új fotót töltöttem a "Szűz Mária a kisded Jézussal" műlaphoz
23.05.22. 08:24
1 új fotót töltöttem a "Szűz Mária a kisded Jézussal" műlaphoz
23.05.22. 08:15
1 új fotót töltöttem a "Szűz Mária a kisded Jézussal" műlaphoz
22.12.24. 08:42
Bertha János publikálta "Szűz Mária a kisded Jézussal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.