Gyula, Béke sgt. 35.

Alternatív, helyi címek:Kohán György-mellszobor

Gyula
Béke sgt. 35.
A képtár előtt áll, a bejárattól balra.

Felállítás2016
Avatás1986. december 16.


Benkő Gabriella Emese
2022.03.15. 12:13
Kohán György "(Gyulavári, 1910. február 22. – Gyula, 1966. december 16.) Kossuth-díjas festőművész, grafikus. Jeles képviselője az alföldi festőknek és a hódmezővásárhelyi művésztelepnek. drámai koloritú figurális kompozíciókat készített, a modern stílusirányzatok hatása beépült művészetébe." [1]

A festőművész első köztéri szobrát a Vigadó (az egykori Kohán Képtár) előtt avatták fel,1986. december 16-án. [2] A képtár átköltözött az egykori könyvtár épületébe, melyet felújítás és kibővítés után 2014 nyarán avattak fel. A szobor két évig a raktárban hevert, míg 2016-ban újra felállították a mostani helyére. [3]

Fehér mészkő talapzaton áll a mellszobor, elöl bronz betűkből öntött név olvasható. A szobor életnagyságú, bronzból készült. Péter Zsuzsa, fiatalon elhunyt szobrászművész készítette. Kissé patinás a feje, Kohán sovány, beteges ember volt, a portré hasonlít a róla fennmaradt fotókhoz.
A képtár mellett áll Kohán egyik legnagyobb, leghíresebb grafikájából készült mozaikja, is melyet Székesfehérváron készített Csáki Nagy Lajos, 2004-ben került Gyulára.
Források:
[1] Kohán: https://hu.wikipedia.org/wiki/Koh%C3%A1n_Gy%C3%B6rgy
[2] Avatás: Az eredeti avatás: Békés Megyei Népújság, 1986. december 17. (296. szám) 3. oldal https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1986_12/?pg=130&layout
[3] Cseresznyés János muzeológus elmondása szerint.
További linkek
Kohán élete kronológiai sorrendben: http://www.mjvk.hu/web/guest/gyulai-wiki/-/wiki/Main/Koh%C3%A1n%20Gy%C3%B6rgy/pop_up;jsessionid=88CB9869D0919F83A161AF6DA17165BE



Kapcsolódó
A háború emléke

Cím alapján hasonló

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479951
Feltöltve
2022.03.11. 18:39
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/208 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.11. 18:39

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479950
Feltöltve
2022.03.11. 18:39
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/106 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.11. 18:39

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479963
Feltöltve
2022.03.11. 18:59
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/100 • 6mm • ISO55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.11. 18:59

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479948
Feltöltve
2022.03.11. 18:39
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.11. 18:39

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479959
Feltöltve
2022.03.11. 18:55
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/172 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.11. 18:55

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479958
Feltöltve
2022.03.11. 18:55
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/185 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.11. 18:55

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479949
Feltöltve
2022.03.11. 18:39
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/250 • 160mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.11. 18:39

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479952
Feltöltve
2022.03.11. 18:39
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/100 • 6mm • ISO55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.11. 18:39

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479953
Feltöltve
2022.03.11. 18:39
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/183 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.11. 18:39

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479957
Feltöltve
2022.03.11. 18:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/33 • 6mm • ISO163

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.11. 18:55

"Kohán György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
479210
Feltöltve
2022.03.03. 15:53
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/100 • 6mm • ISO66

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.03.03. 15:53
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.10.15. 08:16
Megérintettem a "Kohán György" alkotást
22.03.15. 12:13
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Kohán György" c. műlapját
22.03.13. 17:45
A "Kohán György" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.