Erkel Ferenc-mellszobor
Gyulán több szobra is látható, a város a szülőházában rendezte be a zeneszerző emlékkiállítását. A gyulai zeneiskolát és a gimnáziumot is róla nevezték el.
1935-ben Pfeiffer Ede hegedűművész alapította meg Gyula első zeneiskoláját, akkor még nem viselte Erkel nevét. Erről olvashatunk a korabeli tudósításban, és az iskola internetes oldalán. [3] [4] 1950-ben államosították, 1955-ben az újságok, már Erkel Ferenc zeneiskolaként emlegetik. 1963-ban a régi zsinagógából átalakított épületbe költözött az Erkel nevét viselő zeneiskola, [5] [6] a szobor ekkor kerülhetett az épületbe, de nem lehet pontosan tudni, mert nem dokumentálták, a régi igazgatók és tanárok már nem élnek. [6] Én is ide jártam zenét tanulni, a hatvanas évek közepétől, de nem emlékszem a szoborra.
A szobor egyszerű, fából készült polcon áll, az aula falán az ajtó felett, a bejárattal szemben. Az alkotója azonos a gimnáziumban és a múzeumban lévő szobrokéval. Az alkotás márvány hatású, fehérre festett gipszből készült, 50 cm magas, Erkelt göndör fürtökkel, kis szakállal és bajusszal ábrázolta a szobrász, tekintete előre néz, nem visel ruhát. Az alkotói szignó és a készítés éve olvasható a szobor hátsó peremén, de fotózni nem lehet, csak egy létrára felmászva lehet elolvasni.
A gimnáziumban található szobor másolata lehet, melyet bemutatok a kapcsolt műlapon.
[2] Gyula díszpolgárai : http://www.gyula.hu/kituntetesek
[3] Zeneiskola: http://erkelmuveszeti.hu/index.html
[4] Alapítás: Békés, 1935.08.29.(67. évfolyam, 69. szám) 2. oldal
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Bekes_1935/?pg=277&layout=s
[5] Épület avatása: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1963_11/?pg=117&layout=s
[6] Az igazgató úr elmondása szerint.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44985-6213765516d63-4c7631817ade05146d1eff88_4.jpg)
"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/60 • 18mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44985-621376550d6fa-ac325043c5017c2ddbb1a9bc_4.jpg)
"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • 34mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44985-62137c2b0886b-e926f39ba20b941a6e6b84f3_4.jpg)
"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • 120mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44985-62137654f3219-de0ccf8fed8dfdf50df6911f_4.jpg)
"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44985-62137c431678b-0f2cf32fadce93e2043d60e2_4.jpg)
"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • 80mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44985-6213775c4f571-db4ddee782fb8420d9a364d5_4.jpg)
"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/160 • 80mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44985-6213775c56dbd-c3030ba5e767e1a48466adcf_4.jpg)
"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44985-62137c3924849-266b69758d97a09b1b3b9335_4.jpg)
"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/200 • 150mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a44985-6213baa3ea2ae-295f58459289f94eafd90f8d_4.jpg)
"Erkel Ferenc-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • 95mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!