Szombathely, Söptei út

Állapot: Lebontott

Szombathely
Söptei út
A honvédlaktanya parancsnoki épülete előtt áll.

Elbontás1990
Avatás1977. november 1.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Orbán Róbert
2022.02.02. 20:46
A szombathelyi honvédlaktanya 1977. november 1-én Garasin Rudolf nevét vette fel. A névadó ünnepségen került sor Garasin szobrának leleplezésére is.[1] A mellszobrot Metky Ödön készítette.[2]
Garasin Rudolf 1895-ben Csáktornyán (ma: Čakovec - Horvátország) született. Polgári foglalkozását tekintve nyomdász volt. Az első világháború idején orosz hadifogságba esett. A polgárháborúban az egyik vörös huszárezred parancsnokaként harcolt. A háború után is Oroszországban (illetve a Szovjetunióban) maradt, ahol "nyomdák vezetőjeként" dolgozott. 1951-ben tért végleg haza, még abban az évben kinevezték az Igazságügy Minisztérium bűntetésvégrehajtó parancs­nokának. 1966-ban halt meg.[3]
A szombathelyi laktanyát 1990 februárjában keresztelték át, az új név "Savaria gépesített lövészdandár" lett.[4] A szobrot feltehetőleg a névcserével egy időben távolították el.
(Az egykori laktanya ma börtön.)
Források:
[1] Várhelyi József: Garasin Rudolf nevét vette fel a szombathelyi honvédlaktanya, Vas Népe, 1977. november 2. 3. p - Előfizetést igényló digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/VasmegyeVasNepe_1977_11/?query=garasin%20%2Bmellszobor&pg=10&layout=s
[2] b. r. (Budai Rózsa): Köztéri szobraink A jövőnek élők (1.) Vas Népe, 1983. április 9. 7. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/VasmegyeVasNepe_1983_04/?query=garasin%20%2B%20Metky&pg=62&layout=s
[3] Györkei Jenő: ÁYO-s volt-e Garasin Rudolf,a szombathelyi laktanya névadója- Vas Népe, 1989. szeptember 27. 5. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/VasmegyeVasNepe_1989_09/?query=garasin%20laktanya&pg=212&layout=s
[4] (várhelyi): Átkeresztelték a szombathelyi honvédlaktanyát, Vas Népe, 1990. február 15. 1 - 2. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/VasmegyeVasNepe_1990_02/?query=garasin%20n%C3%A9vv%C3%A1ltoztat%C3%A1s&pg=113&layout=s



Cím alapján hasonló

"Garasin Rudolf" c. alkotás fotói Szombathely településről

A Vas Népe 1977. november 2-i számábsn megjelent fotó részllete
https://adt.arcanum.com/hu/view/VasmegyeVasNepe_1977_11/?query=Garasin%20%2B%20mellszobor&pg=10&layout=s
Feltöltő
Azonosító
476378
Feltöltve
2022.02.02. 19:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.02.02. 19:41
Archív felvétel
A Vas Népe 1977. november 2-i számábsn megjelent fotó...Teljes szövegA Vas Népe 1977. november 2-i számábsn megjelent fotó részllete
https://adt.arcanum.com/hu/view/VasmegyeVasNepe_1977_11/?query=Garasin%20%2B%20mellszobor&pg=10&layout=sKevesebb szöveg

"Garasin Rudolf" c. alkotás fotói Szombathely településről

Vas Népe, 1977. november 2. 3. p.
Feltöltő
Azonosító
476419
Feltöltve
2022.02.03. 09:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.02.03. 09:59
Archív felvétel
Vas Népe, 1977. november 2. 3. p.

"Garasin Rudolf" c. alkotás fotói Szombathely településről

Feltöltő
Azonosító
476379
Forrás
b. r. (Budai Rózsa): Köztéri szobraink A jövőnek élők (1.) Vas Népe, 1983. április 9. 7. p. - Előfizetést igénylő digitális változat: https://adt.arcanum.com/hu/view/VasmegyeVasNepe_1983_04/?query=garasin%20%2B%20Metky&pg=62&layout=s
Feltöltve
2022.02.02. 19:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.02.02. 19:59
Archív felvétel
Összesen 3 fotó

Műlap története

02.03. 12:17
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Garasin Rudolf" feltöltésünket!
02.03. 09:59
1 új fotót töltöttem a "Garasin Rudolf" műlaphoz!
02.02. 20:46
Orbán Róbert publikálta "Garasin Rudolf" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.