Kismarton (Eisenstadt), Winzerweg
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Kleinhöleiner Hauptstr-én tovább Kismarton irányába.

Felállítás1697

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2022.02.10. 08:01
Kishöflány közigazgatásilag 1970 óta tartozik Kismartonhoz, korábban önálló település volt.
A trianoni békediktátumig Magyarországon Sopron vármegye része volt.
1622 óta az Esterházy-uradalomhoz tartozott.[1]

A falu határában egy korinthoszi fejezetű oszlopon áll Szűz Mária szobra, karjában a kisded Jézussal.
Magyarország Patrónája a kéztartásából ítélve egykor jogart tartott. Koronás fővel-, a kisded Jézus ugyancsak kereszttel díszített koronával, kezében az országalmával ábrázolt.[2]
Patrona Hungariae ünnepe október 8-án van.
A Mária-oszlop fölé fülkekápolnát építettek, amelyben egy festmény a remete Szent Lénárdot ábrázolja.[3]
A fogolyszabadító szentként is tisztelt Lénárdot a beteg emberek és állatok és a lovak védőszentjeként is tisztelik.
Az oszlop posztamensének elmosódott feliratai már nem adnak információt az állíttatóról és a készítés időpontjáról, de az osztrák műemléki nyilvántartásban megtalálható.
A Patrona Hungariae szobrot 1697-ben állították.[4]
Az oszlopfőn Mária oltalmát kereső térdelő szerzetest látunk.
Források:
[1] Kishöflány: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kish%C3%B6fl%C3%A1ny
[2] Magyarország Patrónája: http://lexikon.katolikus.hu/P/Patrona%20Hungariae.html
[3] Szent Lénárd: http://lexikon.katolikus.hu/L/L%C3%A9n%C3%A1rd.html
[4] Műemlék: https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Eisenstadt

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476083
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/40 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476080
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/40 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476069
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476076
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/13 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476067
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/40 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476065
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/20 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
478792
Feltöltve
2022.02.27. 17:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.02.27. 17:12

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
478794
Feltöltve
2022.02.27. 17:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.02.27. 17:13

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
478793
Feltöltve
2022.02.27. 17:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.02.27. 17:12

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476075
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/40 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476066
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 44mm • ISO100

476081
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/30 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476068
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/30 • 240mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476079
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 18mm • ISO100

476077
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/60 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476064
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476074
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/15 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476078

476071
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/6 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
478788
Feltöltve
2022.02.27. 17:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

478790

478789

478801
Feltöltve
2022.02.27. 17:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.02.27. 17:17

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
478791
Feltöltve
2022.02.27. 17:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.02.27. 17:12

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
489729
Feltöltve
2022.06.18. 18:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.18. 18:28

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
489728
Feltöltve
2022.06.18. 18:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.18. 18:28

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
489727
Feltöltve
2022.06.18. 18:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.18. 18:28

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
489730
Feltöltve
2022.06.18. 18:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/125 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.18. 18:28

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
489731
Feltöltve
2022.06.18. 18:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.18. 18:28

Adalék vagy máshol

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
476072
Feltöltve
2022.01.30. 18:37
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/25 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.30. 18:37
Összesen 30 fotó

Műlap története

22.06.18. 18:28
5 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae" műlaphoz
22.02.27. 17:17
1 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae" műlaphoz
22.02.27. 17:13
1 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae" műlaphoz
22.02.27. 17:12
6 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae" műlaphoz
22.02.10. 08:01
Bertha János publikálta "Patrona Hungariae" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.