Dombóvár, Arany János tér 21.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Jézus szíve-szobor
Angol cím:Statue of Christ

Dombóvár
Arany János tér 21.
Apáczai Csere János Szakközépiskola főhomlokzatán

Felállítás1995
Felállítás1927. november 7.


László Mária
2022.01.28. 17:53
Fetter Károly (1889-1937) dombóvári tájképfestő, szobrász [1] Krisztust ábrázoló munkája az egykori, 1927- 1930 között épült kétemeletes  Szent Orsolya-rendi zárda, jelenleg Apáczai Csere János nevét 1955-től viselő szakközépiskola főhomlokzatán látható. [2]
A torony fülkéjében kétemeletnyi magasban álló kb. 2,5 méteres áldást osztó Krisztus-szobor lentről kicsinek tűnik. A szakállas alak bő, redőzött palástot visel, Jézus szíve-ábrázolás látható rajta.
Az először 1927. november 7-én elhelyezett szobor az ötvenes években eltűnt a fűlkéből, majd a nyocvanas években a befalazott, üresen álló fülke mögött találtak rá a padláson.  A homlokzati toronyba az épület utcafronti felújításakor (1995) helyezték vissza. Pár helyen enyhén sérült. [3] [4]
A szobrásznak több Krisztus szobra is ismeretes (ld. kapcsolódó műlap).
Források:
[1] Fetter Károly. Dombóvári Hírlap. 5, 5. (1921. jan. 30.). 3. oldal
https://library.hungaricana.hu/en/view/DombovariHirlap_1921/?query=fetter%20k%C3%A1roly%20domb%C3%B3v%C3%A1r&pg=18&layout=s
[2] Ismertető tábla
[3] A Dombóvári Orsolyita Rendház alapításának és működésének vázlatos története
http://www.orsolyita.hu/almenu1/dombovar/dombovar.html
[4] Szőke Sándorné: Köztéri szobrok Dombóváron. A "megmentett" Krisztus szobor. Tolnai Népújság. 6, 143. (1995. jún. 21.). 5. oldal
https://library.hungaricana.hu/en/view/TolnaMegyeiNepujsag_1995_06/?query=moln%C3%A1r%20gy%C3%B6rgy%20szobor%20domb%C3%B3v%C3%A1r&pg=174&layout=s



Kapcsolódó
Krisztus
Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói Dombóvár településről

Feltöltő
Azonosító
475719
Feltöltve
2022.01.27. 18:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/25 • 16.1mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.01.27. 18:05

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói Dombóvár településről

Feltöltő
Azonosító
475720
Feltöltve
2022.01.27. 18:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/25 • 16.1mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.01.27. 18:05

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói Dombóvár településről

Feltöltő
Azonosító
475738
Feltöltve
2022.01.27. 19:11
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • 4.2mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.01.27. 19:11

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói Dombóvár településről

Feltöltő
Azonosító
475733
Feltöltve
2022.01.27. 18:46
EXIF információk...
Xiaomi / Mi A2
ƒ7/4 • 1/60 • 4.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.01.27. 18:46

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói Dombóvár településről

Feltöltő
Azonosító
475734
Feltöltve
2022.01.27. 18:48
EXIF információk...
Xiaomi / Mi A2
ƒ7/4 • 1/60 • 4.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.01.27. 18:48

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói Dombóvár településről

Feltöltő
Azonosító
475735
Feltöltve
2022.01.27. 18:55
EXIF információk...
Xiaomi / Mi A2
ƒ7/4 • 1/40 • 4.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.01.27. 18:55

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói Dombóvár településről

Feltöltő
Azonosító
475736
Feltöltve
2022.01.27. 19:06
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • 4.2mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.01.27. 19:06

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói Dombóvár településről

Feltöltő
Azonosító
475737
Feltöltve
2022.01.27. 19:10
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • 4.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.01.27. 19:10

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói Dombóvár településről

Feltöltő
Azonosító
475721
Feltöltve
2022.01.27. 18:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.01.27. 18:05

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói Dombóvár településről

Feltöltő
Azonosító
475718
Feltöltve
2022.01.27. 18:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.01.27. 18:05

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói Dombóvár településről

Feltöltő
Azonosító
475722
Feltöltve
2022.01.27. 18:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.01.27. 18:05

Adalék vagy máshol

"Krisztus-szobor" c. alkotás fotói Dombóvár településről

Ismertető tábla
Feltöltő
Azonosító
475723
Feltöltve
2022.01.27. 18:06
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.01.27. 18:06
Ismertető tábla
Összesen 12 fotó

Műlap története

9 perce
A "Krisztus-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
21 órája
László Mária publikálta "Krisztus-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.