Budapest, XIV. kerület, Padlizsán utca 7.

Budapest
XIV. kerület, Padlizsán utca 7.
A címen, a belső udvar felé nyíló kapu felett.

Felállítás1957

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2022.03.09. 11:57
Rég eldőlt, nem adom fel a folyamatos próbálkozást, talán egyszer végére érek a Kerepesi úti lakótelep alkotásai feltöltésével. Korábban kísérletek voltak, de nem is könnyű haladni... rengeteg! Elején a terep felmérése volt a cél, a lakótelep sajátos felépítésének tanulmányozása. Többször jártam be közel az egészet, térképet rajzoltam, jelöltem, mi van kinn és mi benn.
Miközben már nyakig elmerültem a témában, megtudtam, a lakótelep védettséget élvez, idézve: "védett a beépítési mód, az épülettömegek, az eredeti homlokzatok és a társművész alkotások: a reliefek és a szobrok."[1]

Ez az alkotás éppen az épület szárnyai által körbe zárt, bár egy oldalon nyitott belső udvarszerű területén van, a kapu felett látható. A téma, a szüret – mint a több kapudombormű a környéken – ez az alkotás is több példányban fordul elő.
A jelenet igazi szocreál kép (mint ahogy az egész lakótelepet ezzel a címmel illetik).
Kedves életkép. Szőlőtőkék kétoldalt, középen a prés. Mellette két férfi, ők működtetik, de legalábbis tesznek-vesznek körülötte. Jobban figyelve azonban, feléled a gyanú, lehet, másfelé figyelnek?
A jobb oldali férfi leplezetlenül a szőlőtőke mellett álló menyecske felé fordul a szélen. A fejkendős lány – szoknyáját felcsippentve – kelleti magát – szüreti anzix.

Középtől jobbra a szereplők egy hármast alkotnak de így némileg kizárják a bal oldali menyecskét. Ő azonban nem hagyja magát, önérzetes és magabiztos. Kezét derekára teszi, fején fejkendő. A többiek felé fordul. Másik kezének mozdulata is teljes természetességet mutat. Úgy gondolom, éppen próbálja társai figyelmét felhívni arra, mi is lenne a feladat!?
Források:
[1] Település arculati kézikönyv/Zugló: https://www.zuglo.hu/wp-content/uploads/2017/08/TAK_ZUGLO_egyeztetesi_peldany-kicsiny%C3%ADtett.pdf

Cím alapján hasonló

"Szüret" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
475421
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2022.01.23. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.23. 22:10
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
475422
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2022.01.23. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.23. 22:10
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
475423
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2022.01.23. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 11.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.23. 22:10
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
475427
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2022.01.23. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 25.3mm • ISO320

475425
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2022.01.23. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 20mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.23. 22:10
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
475426

475428
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2022.01.23. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.23. 22:10
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
475430
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2022.01.23. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 71.6mm • ISO500

475429

475431
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2022.01.23. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 67.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.23. 22:10
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
475432
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2022.01.23. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 67.9mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.23. 22:10
2019. november

"Szüret" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
475424
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2022.01.23. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 11.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.23. 22:10
2019. november
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.03.09. 11:57
Göröntsér Vera publikálta "Szüret" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.