Szent Orbán
Orbánt a katolikus és az ortodox egyház egyaránt szentjeként tiszteli. "A néphagyomány szerint ha Orbán megvédte a termést a fagytól, akkor borral vendégelték meg a szobrát a gazdák, ha viszont fagykáruk lett, akkor megvesszőzték." [1]
Döröske fekvése különleges. A település temploma 225 méter magasan emelkedik a domboldalon a falu fölé. A község házai a völgyben is szétterülnek. A turistákat is vonzó tó a Malom-patak 1976-os felduzzasztásával jött létre. A tó két oldalán dombok húzódnak, itt található a szőlőhegy, az Öreghegy, amely 244 méteres magasságával a község legmagasabb pontja, szőlők, gyümölcsösök, pincék, nyaralók sorakoznak itt. [2]
Az öreghegyi Orbán-szobor sok helyi és ide kötődő ember összefogásából került a helyére. Marosits József faragta 2009-ben, de csak 2011-ben állították fel. Felszentelésére pedig 2012 nyarán került sor. A szobor Szent Orbánt ábrázolja kezében szőlővel és kupával. Az alkotás egy fa törzsében foglal helyet, melyet a szőlőtermeléshez, borászathoz kötődő jelképek díszítenek: szőlőtőke, szőlőfürtök, prés, boroshordó, borosüvegek.
A törzs tetején egy kör alakú falap kapott helyet, mely egyrészt védi a szobrot az esőtől, napsütéstől; másrészt a lap alsó felén a szoborhoz kapcsolódó fontos információk, illetve a segítők, adományozók névsora olvasható.
[2] Döröske és az Öreghegy - https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%B6r%C3%B6ske
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a44636-61c63e8c9e3a9-2d2e002f868181c6b97bba2c_4.jpg)
"Szent Orbán" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/177 • 3.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a44636-61c83f9808b6d-ead375e30bb596c49dbb995c_4.jpg)
"Szent Orbán" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/140 • 3.8mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a44636-61c83f9812d61-bbac88fda777e20d2363690c_4.jpg)
"Szent Orbán" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/100 • 3.8mm • ISO147
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a44636-61c63f27aa939-be3d5da23f91b00ad960494e_4.jpg)
"Szent Orbán" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/100 • 3.8mm • ISO161
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a44636-61c63f277f015-2f6169906909fdf0ebc40c28_4.jpg)
"Szent Orbán" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/100 • 3.8mm • ISO198
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a44636-61c63f2797c72-4cdce8105ca1089085870f45_4.jpg)
"Szent Orbán" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/50 • 3.8mm • ISO121
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a44636-61c63f27b3f44-ba28f96843247bfc08809c2d_4.jpg)
"Szent Orbán" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/50 • 3.8mm • ISO137
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a44636-61c83f982755e-1e01947a4c3cea3d83159f00_4.jpg)
"Szent Orbán" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/33 • 3.8mm • ISO316
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a44636-61c63f278fa66-d78fd4e3d7192603274e7659_4.jpg)
"Szent Orbán" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/50 • 3.8mm • ISO149
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a44636-61c63f27a2664-dfb4679ef6976e8c60f93132_4.jpg)
"Szent Orbán" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/33 • 3.8mm • ISO229
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a44636-61c63f2787909-9905f8dd1ec754e0bd58a38a_4.jpg)
"Szent Orbán" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/33 • 3.8mm • ISO228
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a44636-61c83f981d6a6-a0d9f2d993691dbd5de5ee7d_4.jpg)
"Szent Orbán" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/33 • 3.8mm • ISO115
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5044-a44636-61c83f98228f0-9c32778e51117a0fa2f1dd39_4.jpg)
"Szent Orbán" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/33 • 3.8mm • ISO119
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!