Benyovszky Móric
Benyói és urbanói nemes gróf Benyovszky Móric (1741–1786) [2] – a talapzat vésete tanúsága szerint – világhírű magyar hajós, katona, a "szabadság szerelmese" a szobrot a Benyovszky Nemzeti Emlékbizottság, a Benyovszky Társaság, Benyovszky Móric tisztelői, Józsefváros polgárai és az Eurohand csoport állították.
"A márványtalapzaton nyugvó fejszobor kellően hangsúlyos, de nem tolakodó. Ami feltűnő lehet – mivel Benyovszkyról az emberben a kemény kalandor képe él –, hogy az érett embert mutató arc milyen lágy, sokkal inkább a tudós diplomatát, mint a harcokban edzett katonát idézi meg."
Benyovszky Móric, négy uralkodó, három nemzet katonája, nemzetközileg ismert és népszerű egyéniség volt. Ezt számtalan tény bizonyítja, amit a forrás cikkében részletesen sorolnak. Egy összefoglaló a nemzetközi kalandorról: „Ő a felvidéki nemes, világutazó és gyarmatosító, akit magyarok, szlovákok és lengyelek, de kicsit a franciák és az a madagaszkáriak is magukénak éreznek, aki küzdött az oroszok ellen a lengyel szabadságért, aztán a sajátjáért, aki a XVIII. században az első és leghíresebb »gulágról« szökött rab volt. Benyovszky ebben a soknemzetiségű, szabadságszerető kerületben otthon van, nélküle szűkebb lenne a világ.”[1] (Továbbiakat ld. uott.)
A beszámoló többször említik, Jókai Mór volt Benyovszky első kutatóinak egyike. Jókai elemző jellemzést adott a kalandor magyarról. A ünnepi beszédek is idéznek írásából (olvasható a cikkben). Összegzés: Benyovszky ennélfogva egyike a legkövetkezetesebb politikai hősöknek, akiknek jellemén a kalandos élet csak jelmez, tetteiben a regényesség csak staffázs.”
[2] Benyovszky (életrajzi adatok): https://hu.wikipedia.org/wiki/Benyovszky_M%C3%B3ric_(utaz%C3%B3)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a386e5c48-de8c2ff04aabb8f87b53c2be_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • 5.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a386df565-26fac75db0e33e94382d9f17_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a386eb33d-fd6dba6a7b1a058e7d75a50e_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 22.9mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a34d73d3a-5a511fdad7e0fb9078980f55_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 27.8mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a2c9defbc-e1ace44d4130b249b2baebc5_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a34d75e1e-6cc08cbf28ddb1c4b4f5b259_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • 6.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a2c9dd397-92c8d0a73f2c9bfa5c914dbf_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 18.8mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a2c9e3d7f-48f64c4cdefe65225d506ccc_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 27.8mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a2c9e5a36-964e1d37829690a18b6fffd1_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a34d71053-58d67befcb6522507f5beee1_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/200 • 8.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a2c9e12fa-6987e4a9066116d8033632fe_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • 7.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a34d6f7be-54b2f9b8c09930557a902586_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • 8.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a386ed4b7-f85a3eb8f1811787e94cc250_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 46.1mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a34d6d5b1-d33eccdb159df5d44f34fdba_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a386e8c9d-439ad5015d322d5b08459e42_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • 7.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a386e229c-514015df8d251c36d7828a77_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • 9.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a34d7725f-2f70e099d331a24872919d7b_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • 6.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44603-61c0a2c9da0e2-cf518448e1337ae68e2f2539_4.jpg)
"Benyovszky Móric" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!