Muraszombat (Murska Sobota), Panonska ulica

Alternatív, helyi címek:Sveti Miklavž
Angol cím:Saint Nicholas

A Panonska ulica és a Bakovska ulica kereszteződésében, a körforgalomban.

Felállítás2020. december 6.

Meszlényi szoboröntöde (bronzöntő, közreműködő)

Tóth Kata
2021.12.26. 19:56
Muraszombat egyik legismertebb látványossága a Szent Miklós templom. A 11-12. században épült templom mai formáját a 20. század elején Takáts László tervei alapján kapta meg. [1]
A városban azonban sokáig nem volt a templom patrónusának szobra. A közelben kialakított körforgalom adta magát, hogy annak közepére el lehetne helyezni egy látványos, nagy méretű szobrot. A gondolatot tett követte. A négy méter magas szobrot a szlovén szobrász Marjan Drev tervezte, de magyar kötődése is van az alkotásnak: Budapesten Meszlényi János önötte bronzba a művet. Miklós püspök az önzetlen adományozás és jóság megtestesítője, így példakép lehet a murszombatiak számára is. A szobrot Peter Štumpf püspök szentelte fel. A monumentális alkotás elhelyezése sem volt egyszerű feladat, komoly munkagépek és gondos tervezés, szervezés után került a körforgalom közepére.
2020-ban a december 5-i felállítás után az avatásra Szent Miklós ünnepén december 6-án került sor. [2]
Azóta kikerülhetetlenül ott áll a szent életű püspök a székesegyház közelében, püspöki botját magasba emelve, jobb kezében a három "aranydióval".
Források:
[1] Szent Miklós templom, Muraszombat - https://www.google.com/search?q=_(Muraszombat)&sourceid=chrome&ie=UTF-8
[2] A Szent Miklós szobor elhelyezése és avatása - https://vestnik.si/clanek/aktualno/video-tako-je-miklavz-murski-soboti-prinesel-kip-sv-nikolaja-831366

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Miklós" c. alkotás fotói Muraszombat (Murska Sobota) településről

Feltöltő
Azonosító
471287
Feltöltve
2021.12.12. 19:51
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ61/10 • 1/800 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.12.12. 19:51

"Szent Miklós" c. alkotás fotói Muraszombat (Murska Sobota) településről

Feltöltő
Azonosító
471281
Feltöltve
2021.12.12. 19:51
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ58/10 • 1/1000 • 19.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.12.12. 19:51

"Szent Miklós" c. alkotás fotói Muraszombat (Murska Sobota) településről

Feltöltő
Azonosító
471283
Feltöltve
2021.12.12. 19:51
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ51/10 • 1/800 • 16.4mm • ISO100

471282
Feltöltve
2021.12.12. 19:51
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ58/10 • 1/400 • 19.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.12.12. 19:51

"Szent Miklós" c. alkotás fotói Muraszombat (Murska Sobota) településről

Feltöltő
Azonosító
471284

471285
Feltöltve
2021.12.12. 19:51
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ51/10 • 1/1000 • 16.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.12.12. 19:51

"Szent Miklós" c. alkotás fotói Muraszombat (Murska Sobota) településről

Feltöltő
Azonosító
471286
Feltöltve
2021.12.12. 19:51
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ64/10 • 1/640 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.12.12. 19:51

"Szent Miklós" c. alkotás fotói Muraszombat (Murska Sobota) településről

Feltöltő
Azonosító
471280
Feltöltve
2021.12.12. 19:51
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/500 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 21.12.12. 19:51
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.12.27. 09:28
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Szent Miklós" feltöltésünket!
21.12.26. 19:56
A közösség publikálta Tóth Kata "Szent Miklós" c. műlapját!
21.12.26. 18:34
A "Szent Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.