Nepomuki Szent János-szobor

Békésszentandrás, Szent András utca. Régi híd

Békésszentandrás
Szent András utca. Régi híd
A szövőgyári híd hídfőjénél áll, a 44. út felőli oldalon.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Fabó Éva Ilona (restaurátor, közreműködő)
Rákos Péter (restaurátor, közreműködő)

Benkő Gabriella Emese
2021.12.13. 07:00
Békésszentandrás öreg hídjánál újra áll a szent szobra. Három évvel ezelőtt találtak rá a Szent András templom kertjében. A községben elterjedt legenda szerint 1945-ben ásták el a templom kertjében az akkori hívők, féltve az alkotást a felszabadító csapatoktól, és a megsemmisüléstől. Sajnos már senki nem él az akkori lakosokból, és szemtanúk sincsenek. Több mint hetven évet feküdt a földben a szobor, ennek ellenére jó állapotban volt rátalálásakor. A templom restaurálása során bukkantak rá, egy árok ásása közben fordította ki a munkagép. Adományokból restaurálták a homokkőből faragott szobrot, András-nap tiszteletére avatták fel, advent első vasárnapját megelőző szombaton. [1][2]

Az egykori szőnyegszövő épületével átellenben, a hídfő lábánál áll a szobor. Lépcsős új mészkőből faragott talapzaton áll, a szent kisebb mint életnagyságú, szépen lefestve, attribútumaival láthatjuk. Feje felett csillagokkal díszített, fényes fémből készült glória. Kezében a kereszt pálmaágra fektetve, vállán prémes palást, melyet mellén zsinór fog össze, csipkés miseruhát, fején birétumot visel. A korpusz részletesen kidolgozott. A ma látható formát Fabó Éva és Rákos Péter restaurátor munkájának köszönhetjük.
Sikerült újabb értéket megmenteni az enyészettől. A templom kertjének szoborfülkéjében áll egy hasonló alkotás, amit a kapcsolt műlapon lehet látni.

"Ismét a régi helyén áll Nepomuki Szent János szobra - Körülbelül 100 évnyi csend után újra a régi helyén áll Nepomuki Szent János szobra Békésszentandráson. A szobor 1945-ben eltűnt a helyéről, és csak három évvel ezelőtt, a templomkertből került elő ismét." [1]

"Fényes nappal", az esti sötétségben készült fotók nem a legszebbek, nyáron készítek friss képeket.
Források:
[1] Avatás: https://www.facebook.com/KorosTV/videos/1144403409298186
[2] Köszönöm a felvilágisítást a katolikus parókia alkalmazottjának.

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabó Éva Ilona (restaurátor, közreműködő)Rákos Péter (restaurátor, közreműködő)
Település
Békésszentandrás
Feltöltő
Azonosító
471094
Feltöltve
2021.12.10. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/200 • 170mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.10. 11:35

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabó Éva Ilona (restaurátor, közreműködő)Rákos Péter (restaurátor, közreműködő)
Település
Békésszentandrás
Feltöltő
Azonosító
471095
Feltöltve
2021.12.10. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO2000

471101
Feltöltve
2021.12.10. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/160 • 18mm • ISO800

471100
Feltöltve
2021.12.10. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/30 • 21mm • ISO160

471107
Feltöltve
2021.12.10. 11:52
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/40 • 20mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.10. 11:52

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabó Éva Ilona (restaurátor, közreműködő)Rákos Péter (restaurátor, közreműködő)
Település
Békésszentandrás
Feltöltő
Azonosító
471096
Feltöltve
2021.12.10. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/60 • 49mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.10. 11:35

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabó Éva Ilona (restaurátor, közreműködő)Rákos Péter (restaurátor, közreműködő)
Település
Békésszentandrás
Feltöltő
Azonosító
471097
Feltöltve
2021.12.10. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 55mm • ISO1000

471098
Feltöltve
2021.12.10. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 55mm • ISO3200

471099
Feltöltve
2021.12.10. 11:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/80 • 44mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.10. 11:35

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabó Éva Ilona (restaurátor, közreműködő)Rákos Péter (restaurátor, közreműködő)
Település
Békésszentandrás
Feltöltő
Azonosító
471108
Feltöltve
2021.12.10. 11:58
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/60 • 20mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.10. 11:58

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabó Éva Ilona (restaurátor, közreműködő)Rákos Péter (restaurátor, közreműködő)
Település
Békésszentandrás
Feltöltő
Azonosító
471109
Feltöltve
2021.12.10. 11:58
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO400

471110
Feltöltve
2021.12.10. 11:58
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/40 • 30mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.10. 11:58

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Körös TV felvétele
Alkotó
Fabó Éva Ilona (restaurátor, közreműködő)Rákos Péter (restaurátor, közreműködő)
Település
Békésszentandrás
Feltöltő
Azonosító
471102
Forrás
https://www.facebook.com/KorosTV/videos/1144403409298186
Feltöltve
2021.12.10. 11:36
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.10. 11:36
Körös TV felvétele
Összesen 13 fotó

Műlap története

2 perce
A "Nepomuki Szent János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.12.13. 15:32
A "Nepomuki Szent János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.12.13. 07:00
Benkő Gabriella Emese publikálta "Nepomuki Szent János-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.