Kalácska József emléktáblája

Zagyvaszántó, Szabadság tér 9.

Alternatív, helyi címek:Kalácska József plébános emléktáblája

Zagyvaszántó
Szabadság tér 9.
Szent András templomban, a baloldali falon..

Avatás1999. november 28.

Nem köztéri:Templombelső
kalaposlány
2021.12.09. 10:09
Kalácska József plébános emléktábláját avatták fel 1999. november 28-án Zagyvaszántón, a Szent András templomban. Ezt a dátumot a forrásban olvasott bejegyzés alapján kerestem vissza: "Mint minden évben most is november utolsó vasárnapján tartottuk templomunk védőszentjének Szent Andrásnak napját - András napi Búcsút. A szentmise kezdete előtt Gulyka József prépost úr, aki a szentmisét celebrálta felszentelte a templomban elhelyezett két emléktáblát, melyet híveink Kalácska József plébános úr, községünk első plébánosa és Veréb István kántor-tanító emlékére állítottak." [1]

A templom baloldali falán elhelyezett márvány emléktáblát egy rávésett idézet kapcsolja egybe a szorosan mellette elhelyezett Veréb István kántortanító emléktáblájával, rajtuk az idézet folytatólagosan látható: „Akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökké, mint a csillagok. / Dán.12.3. /” idézet.

Az emléktáblán Kalácska Józsefet /1918-1985/ ábrázoló domborművet láthatunk, alatta az „első plébánosunk 1945-1953-ig” felirat szerepel. Ezt követően az előbbiekben ismertetett idézet egyik része. olvasható.

Az emléktábla Szpisják Pál alkotása, ezt műveinek 2003-ban kiadott katalógusából is megtudhatjuk. [2]
Források:
[1] Avatás: Szántó hírei: Zagyvaszántó Község Önkormányzatának lapja, 1999. december, 2. oldal: http://www.zagyvaszanto.hu/Doc/1999.dec.pdf
[2] Az emléktábla Szpisják Pál alkotása: Szpisják Pál katalógus, Kiadta: Angelo di Reviczky, 2003. 56. oldal
További linkek
"Akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökké, mint a csillagok".: https://szentiras.hu/SZIT/D%C3%A1n12,3
Kalácska József temetésekor megjelent „Látjátok testvérek” c. emlékezés: Új Ember, 1986 (42. évfolyam, 1/2062-52/2113. szám)1986-10-26 / 43. (2104.) szám, 4 oldal: előfizetéses: https://adt.arcanum.com/hu/view/UjEmber_1986/?query=Kal%C3%A1cska%20J%C3%B3zsef%2C%20zagyvasz%C3%A1nt%C3%B3%20&pg=339&layout=sb

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

"Kalácska József emléktáblája" c. alkotás fotói Zagyvaszántó településről

Feltöltő
Azonosító
470960
Feltöltve
2021.12.09. 09:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.12.09. 09:32

"Kalácska József emléktáblája" c. alkotás fotói Zagyvaszántó településről

Feltöltő
Azonosító
470872
Feltöltve
2021.12.08. 13:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.12.08. 13:05

"Kalácska József emléktáblája" c. alkotás fotói Zagyvaszántó településről

Feltöltő
Azonosító
470885
Feltöltve
2021.12.08. 13:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.12.08. 13:40

"Kalácska József emléktáblája" c. alkotás fotói Zagyvaszántó településről

Ezen a képen olvasható egybefüggően a két emléktáblán folytatólagosan bevésett idézet.
Feltöltő
Azonosító
470902
Feltöltve
2021.12.08. 14:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.12.08. 14:20
Ezen a képen olvasható egybefüggően a két emléktáblán folytatólagosan bevésett idézet.

"Kalácska József emléktáblája" c. alkotás fotói Zagyvaszántó településről

A templom falára felszerelt két emléktáblából a bal oldali Kalácska József emléktáblája.
Feltöltő
Azonosító
470877
Feltöltve
2021.12.08. 13:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.12.08. 13:18

470962
Feltöltve
2021.12.09. 09:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.12.09. 09:53
A templom falára felszerelt két emléktáblából a bal oldali Kalácska József emléktáblája.

"Kalácska József emléktáblája" c. alkotás fotói Zagyvaszántó településről

A templom falára felszerelt két emléktáblából a bal oldali Kalácska József emléktáblája.
Feltöltő
Azonosító
470878
Feltöltve
2021.12.08. 13:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.12.08. 13:18
A templom falára felszerelt két emléktáblából a bal oldali Kalácska József emléktáblája.
Összesen 7 fotó

Műlap története

22 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Kalácska József emléktáblája" feltöltésünket!
23 napja
kalaposlány publikálta "Kalácska József emléktáblája" c. műlapját!

Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.