Medve
Szabadság út
Az idei téma: „Magyarország vadjai”, amit meglehetős rugalmas értelmezés mellett kezeltek. A bemutatott alkotásoknál egyre jellemzőbb az anyaghasználat sokszínűsége. Erről is és minden kapcsolódóról a honlapon [1]
A kezdetekben az újrahasznosított anyag volt jellemző (bár sokszor ma is az). Ezen felül a megformálás, a gondolati háttér erősödése egyre jellemzőbb, vagyis a mozgalom egyre inkább helyet követel a művészetekben....
Az avatás másnapján érkeztem a kastélyhoz, amikor a bemutatásra váró művek még nem is mind voltak a helyükön. Elsőként ezt a két állatszobrot láttam meg. Kovách Gergő művei, sörös dobozok adják csinos megjelenésüket (a szponzor leolvasható).
Kovách Gergő – bár eléggé sajátos stílus jellemzi – több szempont szerint megtalálta a helyét a magyar művészeti életben. Tanít a Kisképző szobrász szakán, szobrai gyűjtőknél is, de különböző múzeumokban is megtalálhatók. Anyaghasználatát a sokszínűség jellemzi. A Trash Art fesztiválon a korábbi években is szerepelt és idén is indult a pályázaton. Itt az anyagként felhasznált sörös dobozokat a szponzor biztosította. [2]
A "Medve", a kicsit esetlen, bumfordi, de közkedvelt és szeretetre méltó állat, éppen illik az idei tematikába. Nagy Lajos írta 1920-ban: "A medve igen otromba állat, különösen a lába nagy, ami elárulja, hogy nem előkelő származású. Természetesen többféle medve van, amint az általában többféle állattal így van... A medve vegyes táplálkozású állat, ami azt jelenti, hogy húst is eszik, meg növényi táplálékot is, néha csemegéül az állatkertben be-bekap egy-egy, a ketrecébe benyúló emberkezet, de erről a táplálékáról lassanként egészen leszoknak a nyúlkáló emberek..."[3] U.ott még – természetesen, a mackók téli álmáról, tavaszi időjárásjelző funkciójáról és furmányos gondolkodásáról.
[2] Kiállított tájékoztató tábla.
[3] Nagy Lajos: Képtelen természetrajz – A medve: https://mek.oszk.hu/00900/00992/00992.htm#11
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adde8525c9d-c3c42cec022ea3dc68870aeb_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adddd68c81b-d5ebd892bd469127cec3026b_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adddd6865f6-97409d564f79a6ffae0205d0_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adddd683af9-6e0e2abe3fae32c681defb4b_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • 17.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adddd689715-b109ab4a7bc3a378c4d00d2b_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • 8.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adddd68191f-1c22ed87e3b52eeebcef4983_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • 8.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adde21a8486-721e8e974337831241283f3f_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adde21ab2fe-30e9b294bc22761d46091c75_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adde21ad74e-7e517fac988f822008fd89e0_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adde21b11ad-2495b7d760c91efe3a2a6c4b_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adde21af596-dbeafe91a2603cb21a48bef6_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adde851fec1-b1d659932106af8b8cffe1c8_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/320 • 11.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adde21b38e6-32b981dbdbca9b010d0454e8_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adddd68fc7d-143343ce7e7b7e7a8f4d82b3_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • 8.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adde8529016-41d8d0294f29e9afe2cbd1bc_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adde85231ec-7abdffaaa7f8e345e2391bac_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • 7.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61ade99f7d364-9327b60f49f337faf7bb0202_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adddd67fdea-338ae498af35bac7689ed5ab_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/800 • 8.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adde851ddc8-5e8df97477c70236e6d3a013_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1250 • 8.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adde21a5b0e-460f625cf936532d8f9e31de_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44504-61adde852d795-0861b39890048a5acbbc9560_4.jpg)
"Medve" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • 8mm • ISO80