Szent Alajos-templom üvegablakai

Nagymágocs, Szentesi út 13.

Állapot: Megrongálódott

Nagymágocs
Szentesi út 13.
Az oltár mögötti ablakokban, és a hajó mindkét oldalán, a sekrestye felett látható.

Készítés1883

Kratzmann Ede (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Benkő Gabriella Emese
2021.11.30. 16:10
Régi vágyam teljesült advent első vasárnapján. Sokszor eltekertem, túráztam a nagymágocsi Károlyi-kastély előtt, és még soha nem tudtam bejutni műemlékvédelem alatt álló, Szent Alajos tiszteletére megszentelt katolikus templomba. [1] [2]
A katolikus templom Dezseri Bachó Viktor tervei szerint 1883-ban neoromán stílusban, kőből és téglából épült. A karcsú egyhajós térbe lépve ólomüveg ablakok világítják meg a teret. Kratzmann Ede fővárosi üvegművész készítette. [3] Az oltár mögötti félköríves falban három díszes alkotás, a sekrestye felett rozettás üveg, a hajó mindkét oldalán lévő ablakaiban pedig hat egyforma gazdagon díszített üvegablak látható. Van még egy kisebb ablak a karzaton, amit nem tudtam megtekinteni.

Szent Alajos üvegablak: A gazdagon díszített íves, katedrálisszerű ablak közepén áll Alajos fehér miseruhában, alatta fekete reverenda, jobb kezében liliomot, baljában bibliát tart. Lábánál koponya látható. Lábai alatt a Károlyi család oroszlános nagy címere [4] és a "Sz. Alajos" felirat látható. "Gonzaga Szent Alajos (Castiglione delle Stiviere, 1568. március 9. – Róma, 1591. június 21.) olasz arisztokrata, lombardiai őrgrófi család sarja, aki a világi hatalomról lemondva jezsuita szerzetesnek állt; korai halála után kevesebb mint másfél évtizeddel boldoggá, majd később szentté avatták." A római pestisjárvány idején önfeláldozóan ápolta a betegeket. [5]

Szent Franciska üvegablak: Fekete és arany liliomokkal díszített háttérben áll Franciska, jellegzetes fekete habitusban, keresztbe rakott kézzel, felfelé néz, feje felett glória ragyog. A lába alatti részen a Károlyi család kis címere, "Sz. Francziska" neve és az alkotói szignó olvasható. "Római Szent Franciska (Róma, 1384. – Róma, 1440. március 9.) itáliai misztikus, szerzetesnő." A háziasszonyok védőszentje.[6]

Krisztus a kereszten üvegablak: A Golgotát, Krisztus keresztre feszítését ábrázolja az alkotás. A feszület két oldalán áll Jézus anyja Mária és Mária Magdolna. [7] Alul az építtető és a tervező neve és az évszám olvasható.

A kerek ablak rozettája hat részre osztott karéjos szélein vörös rózsa szimbóluma látható. A hajó oldalain lévő ablakok egyformák, szélein zöld levél és vörös rózsa díszítéssel, közepén rozettás betétek láthatók.
Források:
[1] Károlyi-kastély: https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1rolyi-kast%C3%A9ly_(Nagym%C3%A1gocs)
[2] Műemlék: http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/3426#72752
[3] Templomablak annó: https://templomablakanno.blog.hu/2014/06/29/nagymagocs_szent_alajos_templom
[4] Károlyi címer: https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/K%C3%A1rolyi_c%C3%ADmer
[5] Szt. Alajos: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gonzaga_Szent_Alajos
[6] Szt. Franciska: https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3mai_Szent_Franciska
[7] Krisztus a kereszten: https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A9zus



Cím alapján hasonló

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470067
Feltöltve
2021.11.28. 21:51
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/125 • 25mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.28. 21:51

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470068
Feltöltve
2021.11.28. 21:51
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/125 • 18mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.28. 21:51

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470071
Feltöltve
2021.11.28. 21:51
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/125 • 34mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.28. 21:51

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470074
Feltöltve
2021.11.28. 23:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/125 • 80mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.28. 23:16

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470212
Feltöltve
2021.11.30. 15:25
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/125 • 170mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.30. 15:25

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470069
Feltöltve
2021.11.28. 21:51
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/125 • 34mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.28. 21:51

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470072
Feltöltve
2021.11.28. 23:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ63/10 • 1/125 • 55mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.28. 23:16

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470075
Feltöltve
2021.11.28. 23:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/125 • 120mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.28. 23:16

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470213
Feltöltve
2021.11.30. 15:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/125 • 85mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.30. 15:25

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470070
Feltöltve
2021.11.28. 21:51
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/125 • 34mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.28. 21:51

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470077
Feltöltve
2021.11.28. 23:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/125 • 80mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.28. 23:16

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470073
Feltöltve
2021.11.28. 23:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/125 • 125mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.28. 23:16

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470214
Feltöltve
2021.11.30. 15:25
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/125 • 150mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.30. 15:25

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470076
Feltöltve
2021.11.28. 23:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/125 • 46mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.28. 23:16

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470210
Feltöltve
2021.11.30. 15:24
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ45/10 • 1/125 • 80mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.30. 15:24

"Szent Alajos-templom üvegablakai" c. alkotás fotói Nagymágocs településről

Feltöltő
Azonosító
470211
Feltöltve
2021.11.30. 15:24
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/125 • 34mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.30. 15:24
Összesen 16 fotó

Műlap története

11.30. 17:38
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Szent Alajos-templom üvegablakai" feltöltésünket!
11.30. 17:32
A "Szent Alajos-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.30. 16:10
Benkő Gabriella Emese publikálta "Szent Alajos-templom üvegablakai" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.