Boldogasszony-kő első vázlata
A dombormű természetesen ismerős volt, de nem tudtam volna egymagam azonosítsam. Próbáltam a honlap információit böngészni, de sajnos az ottani tartalom erősen eltér attól, amit láttam. E-szerint (még ma is ezt látjuk) egy több alkotásból álló szoborkertet kellett volna látnom (erről egy "sima" emléktábla is tanúskodott), Ezzel szemben csak ez az egy relief volt – elhagyatottan. A galériát kerestem meg telefonon.
A „Szervátiusz Tibor szoborkert"-et az Erdély Művészetéért Alapítvány alapította 2001-ben a Magyar Millennium tiszteletére a galéria udvarán,[1] ahol a mutatottnál is több Szervátiusz-alkotás is szerepelt. Csodás és jellegzetes, igazi erdélyi és persze igazi szervátiuszi gyöngyszemek kaptak itt helyet. Sajnos egy éjszakán ismeretlen tettesek betörtek és eltulajdonították az itt elhelyezett műveket. A történtek bejelentése után folyt a keresés. Az alkotások között volt egy Madonna-szobor is, ezt meg is találták, de sajnos egy aukció záró eseményét követően és nem sikerült visszaszerezni.
Ez a dombormű azért maradt, mert a tolvajok nem tudtak megküzdeni az egyik csavarral. A vezetőnőtől tudtam meg, a hasonlóság nem véletlen, ez a győri, a millennium tiszteletére készült Boldogasszony-kő első vázlata, itt bronzból.[2]
A műveket tanulmányozva jól láthatók a hasonlóságok és az eltérések ugyancsak, de talán az is, amennyiben az itteni valóban vázlatos valamilyen szinten – ld. a karakterek arcának kidolgozottságát. A két szélen a magyar mondavilágot egy-egy csodaszarvas képviseli. Mária áldón emeli kezét a térdeplő Szent István feje felé. Különbség, hogy a Győrben felállított márvány változaton Mária ölében a kis Jézust tartja. Mindkét alkotás csúcspontján egy kis méretű feszületen a megfeszített Jézus teste látható.
Sajnálom, hogy azóta nem kaptam semmiféle jelzést a galériából. Megbeszéltük u.is, ha valami fejlemény van, értesítenek. Az is sajnálatos, hogy a honlap nem változott, hiszen a történet igazán elkeserítő, de erről semmiféle információ nincs és (mint a beszélgetésben említettem), ebben a formában félrevezető.
Sajnos, jó hírre számítani igazán nem lehet, de ha már ez a kis gyöngyszem megmaradt – és annak ellenére, hogy "csak" vázlat, csodás, önálló műalkotás – kicsit megkésve ugyan, de megörökíthető és a történtek is kapnak némi publicitást.
[2] A Vármegye Galéria vezetőnőjétől származó infó.
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b0f93fbf-cfee3c5b70eb2eef1f420c45_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 6.7mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b0f96512-f653083ce85b0483c9512070_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • 7.3mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b0fa015f-3554a1e45b598d07a43e317f_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/20 • 7.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b5fb11be-ef0329dcc61cebc0b7406bc8_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/15 • 10.1mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b0fa2ec0-90e71959b476b5f9e433f32d_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/30 • 9.2mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b5fb3c1e-0b6ff4c5e020ebe8ac5c5bb0_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/10 • 10.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b5fb8b8f-2cb1928a0c19ae00ea0e89e6_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b5fac1b8-cf1ab716c24434d881c79d0b_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/25 • 15.4mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b5faeae6-679f7f6701542dfd0e18a88f_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/8 • 15.4mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b0f9ba41-d90efe0bb701c048b4966f44_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/40 • 7.3mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b0fa52bf-31880c6f6053f99aacc743e3_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/30 • 15.4mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b0f990e3-7ec300956f91c2eb7024f439_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • 7.3mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b5fa8c06-5a12f47df66dc45f040ad08f_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/25 • 15.4mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b0f9e3a9-86e9a6692271d622f9b8425e_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/10 • 7.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a0b5fb6146-0b23662c9d7a70424ce8b119_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.8mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a44420-619a12f408094-3f04556fa7d938a1816771f8_4.jpg)
"Boldogasszony-kő első vázlata" c. alkotás fotói
Archív fotó