Greszler család síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16./Gerle Lajos sétány

Angol cím:Tomb of Greszler Family

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16./Gerle Lajos sétány
A bal oldali árkádsor előtt, az Á. bal k-5. jelű sírhelyen.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2021.11.23. 20:14
Újra az árkádsor előtti síremlékek egyike. Nem fotóztam korábban, de mint kiderült, az emlék nem is szerepelt azokban a forrásokban, amiben korábban kerestem volna. A 2018-ban megjelent, adataiban frissült és bővült kiadvány kellett ahhoz, hogy az alkotót, Martinelli Jenőt és a sírhely adatait azonosítani tudjam.[1]
A következő gond, az itt eltemetettek azonosítása volt. Erről nem szól Tóth Vilmos gyűjtése sem, de a síremléken nem látszik erre vonatkozó felirat, de tulajdonképpen a névnek is csak az eleje olvasható gond nélkül a növényzet miatt.
Kerestem, a vezetéknév adott volt. Kisebb híreket, különböző neveket találtam: Amália, Gyula, Emma, de a legtöbbet szereplő Greszler Jenő. Ő az, akinek megtaláltam halálhírét is, sőt temetéséről szóló tudósítás is olvasható egy tudósításban.
Greszler Jenő árvaházi főfelügyelő, miniszteri osztályfőnök volt, akit augusztus 1-én, csütörtökön temettek el a Kerepesi úti temetőben. "...A gyászszertartáson részt vett a város képviseletében dr. Kiss Endre főispán és dr. Liszka Béla polgármester és koszorút helyeztek a sírra. Az árvaház igazgatósága és tantestülete Mares Géza igazgató vezetésével jelent meg a temetésen és hatalmas koszorút helyezett el a friss hantra."[2]
A híradás megfogalmazásából lehet következtetni arra, hogy – ha feküdt is itt korábban elhunyt családtag – a sírhelyen még nem állt családi emlék. Ezek szerint a síremlék 1940 és 1954 között készülhetett (Martinelli J. 1954-ig élt).
Szép és kiegyensúlyozott kompozíció született a család emlékezetére. Az előtérben az összekapaszkodó, magára maradt család tagjai gyászolják az elhunytat. Középen a csinos, loknis frizurát és vállát szabadon hagyó ruhát viselő fiatal özvegy öleli és vigasztalja gyermekeit. Hátuk mögött Jézus alakja magasodik, támaszt nyújt a búcsúzáshoz. Alakjának megformálása alapján egy Jézus szíve ábrázolást vélek látni, az "isteni szeretet" kíséri az elhunytat.
Források:
[1] Tóth Vilmos: Nemzeti Nagylétünk Nagy temetője (Nemzeti Örökség Intézete, 2018), p. 124.
[2] Greszler Jenő temetése: Kecskeméti Ellenőr, 1940. augusztus 2.) előfizetéses forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/KecskemetiEllenor1937_1940_08/?query=greszler%20kerepesi%20temet%C5%91&pg=8&layout=s

Cím alapján hasonló

"Greszler család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468802
Feltöltve
2021.11.18. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 8.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.18. 18:33

468803
Feltöltve
2021.11.18. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/640 • 5.9mm • ISO80

468811
Feltöltve
2021.11.18. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • 10.7mm • ISO80

Göröntsér Vera 21.11.18. 18:35

468805

468813
Feltöltve
2021.11.18. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 14mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.18. 18:35

"Greszler család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468812
Feltöltve
2021.11.18. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • 14mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.18. 18:35

"Greszler család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468804
Feltöltve
2021.11.18. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/640 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.18. 18:33

"Greszler család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468810
Feltöltve
2021.11.18. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • 10.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.18. 18:35

"Greszler család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468814
Feltöltve
2021.11.18. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 44.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.18. 18:35

"Greszler család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468815
Feltöltve
2021.11.18. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 11mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.18. 18:35

"Greszler család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468807
Feltöltve
2021.11.18. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.18. 18:33

"Greszler család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468806
Feltöltve
2021.11.18. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.18. 18:33

"Greszler család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468808
Feltöltve
2021.11.18. 18:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

468809

468801
Feltöltve
2021.11.18. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 8.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.18. 18:33

"Greszler család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468800
Feltöltve
2021.11.18. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 8.9mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.18. 18:33
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.01.21. 10:06
Megérintettem a "Greszler család síremléke" alkotást
21.11.23. 20:14
Göröntsér Vera publikálta "Greszler család síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.