Makláry Elek-emléktábla

Nyíregyháza, Szent István utca 68.

Alternatív, helyi címek:Dr. Makláry Elek emléktáblája

Nyíregyháza
Szent István utca 68.
A Jósa András Kórház Intenzív Terápiás Osztályának folyósóján, a falon látható.

Avatás2007. január 16.
Készítés2006

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2021.11.15. 05:58
Dr. Makláry Elek (1928–2005) sebész, aneszteziológus. A nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház elismert osztályvezető főorvosa volt, ahogy tábla felirata is jelzi, ő alapította az első aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályt. Nyíregyháza posztumusz díszpolgára.[2] Számos állami és egyéb kitüntetés birtokosa.[1]

A Jósa András Oktató Kórház, hagyományai tiszteletét folytatva avatta fel a domborműves emléktáblát, a főorvos egykori osztályának folyosóján. Bézs színű fényes, szögletes mészkő tábla bal felén látható a főorvos portréja, jobb sarkán az alkotói szignóval, bal oldalon a név és az emlékező szöveg olvasható. A domborművet Hadházy Gergely szobrászművész készítette.

"Életének talán legnagyobb elismerését nem érhette meg dr. Makláry Elek, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Kórházának nyugalmazott osztályvezető főorvosa. 2005. augusztus 20-a alkalmából Nyíregyháza Díszpolgára lett. Az erről szóló oklevelet már fia vette át, mivel az örökké derűs, optimista főorvost korán elragadta a halál." [2]

"2007. január 16-án egy kiemelkedő pályaívet örökül hagyó, köztiszteletnek és közszeretetnek örvendő munkatársuknak, dr. Makláry Elek (1928–2005) osztályvezető főorvosnak állítottak emléket domborművének felavatásával. A dombormű készítője Hadházy Gergely szobrászművész." [3]
Források:
[1] Makláry életrajza: https://napkeletnepe.hu/2018/01/17/dr-maklary-elek/
[2] Díszpolgár: https://napkeletnepe.hu/2018/01/17/dr-maklary-elek-2/
[3] Avatás, alkotó: https://weborvos.hu/adat/korhaz/2007febr/38.pdf

Cím alapján hasonló

"Makláry Elek-emléktábla" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
468322
Feltöltve
2021.11.14. 18:55
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/60 • 18mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.14. 18:55

"Makláry Elek-emléktábla" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
468320
Feltöltve
2021.11.14. 18:55
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/60 • 27mm • ISO800

468319

468321

468323

468357
Feltöltve
2021.11.14. 20:04

Benkő Gabriella Emese 21.11.14. 20:04

"Makláry Elek-emléktábla" c. alkotás fotói Nyíregyháza településről

Feltöltő
Azonosító
468318
Feltöltve
2021.11.14. 18:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/60 • 27mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.11.14. 18:55
Összesen 7 fotó

Műlap története

1 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Makláry Elek-emléktábla" feltöltésünket!
22 órája
A "Makláry Elek-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
27 órája
Benkő Gabriella Emese publikálta "Makláry Elek-emléktábla" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.