Pecsenyéd (Pöttsching), Ödenburgerstraße 2.

Angol cím:St. Anthony of Padua

Pecsenyéd (Pöttsching)
Ödenburgerstraße 2.
Tormafalu felől érkezve az Eisensadter str. kereszteződése közelében.

Felállítás1742

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2021.11.17. 07:51
Tormafalu felől érkezve mindjárt a település bejáratánál, magas fák árnyékában áll Páduai Szent Antal szobra.
Bálint Sándornál olvasható, hogy Szent Antal magyarországi tisztelete IV. Béla király korából és a királyi családból származik. A XIII. században készült házioltáron ábrázolták először az Árpádház szentjeivel együtt.
„Antal tisztelete igazában a XVII. század folyamán bontakozik ki és válik hazánkban is szinte egyedülállóvá.” [1]
A ferences rend építészetére jellemző a puritánság, a letisztult formák.
Egyszerűség és fenségesség, pontosabban ferences lelkület sugárzik ebből a 1742-ben állított szoborból.
Szent Antal magához öleli a gyermek Jézust, aki kedvesen mosolyog.
A nyolcszögletű oszlop és a talapzat az állíttatás évszámán kívül semmilyen feliratot nem őriz.
Helytörténeti munkákban és a műemlékek felsorolásában sem találtam rá hivatkozást.
A Szentre jellemző attribútumok megtalálhatók: ferences csuhában, derekán a kordával, bal kezében az ártatlanságot szimbolizáló liliom, jobb karján a gyermek Jézus, aki hozzábújik, cirógatja Szent Antalt.[2]
„Szent Antal páratlan szellemi képességekkel rendelkezett, mégis az egyszerű, jámbor, karján a gyermek Jézust tartó ferences szerzetes képe maradt fenn róla.
Nem véletlenül. Egész életében megmaradt végtelenül egyszerűnek és alázatosnak.” [3]
Ünnepnapja, égi születésnapján június 13-án van.
Források:
[1] Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium / https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/paduai_szent_antal
[2] Attribútum:https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-szentiras-szekrenye-es-hathatos-kozbenjaro-paduai-szent-antal-aldozopap-es-egyhaztanito
[3] Kovács András: Páduai Szent Antal
https://web.archive.org/web/20130210063941/http://www.hitvallas.hu/regi/hitv0406/hitv040617.htm

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468176
Feltöltve
2021.11.13. 15:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 15:01

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468171
Feltöltve
2021.11.13. 15:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100

468187
Feltöltve
2021.11.13. 16:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 16:51

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468175
Feltöltve
2021.11.13. 15:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 15:01

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468178
Feltöltve
2021.11.13. 15:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 15:01

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468184
Feltöltve
2021.11.13. 16:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO100

Bertha János 21.11.13. 16:34

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468183
Feltöltve
2021.11.13. 16:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 16:34

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468168
Feltöltve
2021.11.13. 15:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 15:01

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468180
Feltöltve
2021.11.13. 15:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/250 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 15:01

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468169
Feltöltve
2021.11.13. 15:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/250 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 15:01

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468167
Feltöltve
2021.11.13. 15:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 15:01

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468170

468177
Feltöltve
2021.11.13. 15:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 15:01

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468174
Feltöltve
2021.11.13. 15:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

468185
Feltöltve
2021.11.13. 16:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 16:34

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468182
Feltöltve
2021.11.13. 16:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

468179
Feltöltve
2021.11.13. 15:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 15:01

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468181
Feltöltve
2021.11.13. 16:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 16:34

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468172
Feltöltve
2021.11.13. 15:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.13. 15:01

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Pecsenyéd (Pöttsching)
Feltöltő
Azonosító
468173

468166

Összesen 21 fotó

Műlap története

21.11.17. 07:51
Bertha János publikálta "Páduai Szent Antal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.