Budapest, XIX. kerület, Kós Károly tér

Budapest
XIX. kerület, Kós Károly tér
Majdnem a tér közepén, a szökőkút mellett áll.

Avatás2021. február

Urmai Ungurán László (képzőművész)

TundeK62
2021.11.21. 20:53
A kilencedik versfa a Kós Károly tér közepén, a szökőkút mellett áll. A körökből és ellipszisekből építkező plasztikától mindenre rálátni, ami igazán érdekes a téren. Szabadon megnézhető Wekerle Sándor, és Kós Károly szobra is.
A vers, ami a talapzaton olvasható: "Hagyd, hogy forogjon veled ég és föld, tér és idő!"
A szöveg csiga alakban, egyben olvasható, nincs tagolva.

A Wekerlei Térvers egy 10 állomásból álló, 1600 méter hosszú sétaút, mely mentén tíz versfát állítottak fel, az idén, 2021 februárjában. Kilenc alkotója van, tehát az egyetlen, akit most beírtam, ő a képzőművész, de a többiek is részt vettek, vállaltak az alkotói folyamatban. A neveik, ábécérendben:
Bank Róbert (közgazdász, kreatív szakember)
Csóka Eszter (bábkészítő, drámapedagógus)
Fazekas Csaba építész
Ivancsics László építőmérnök, ezermester
Romhányi András (népművelő)
Somlói Judit építész, a WTE elnöke
Szebenyi Marianna (szervező, tréner)
Urmai László grafikus, festőművész
Váradi Balázs (közgazdász)
A tíz képzőművészeti alkotás, egy még teljesen új forma. A közös bennük, a felhasznált anyaguk, hogy mindegyik talapzatán egy versrészlet olvasható, és a leírásból látom, hogy mindegyik talapzatba elrejtettek egy nézőkét, ami segít a továbbhaladásban (is). Ha ez egy tényleges, beépített prizma, akkor viszont szomorúan írom le, hogy csak egyetlen helyen találtam meg ténylegesen, október elején. Ha viszont nem, akkor sincs nagy probléma, mert én láttam is, nem csak néztem a séta során...
A fa oszlopok eredetileg egy installáció részei voltak. A 2009-ben, a Wekerle telepen felavatott Megfagyott Muzsikusok című mű 21 oszlopot tartalmazott: https://i.pinimg.com/originals/00/08/6d/00086d9db41e6b6e08f2c169f166d83b.jpg
2012-re az az alkotás tönkrement, és az alkotócsapat új funkciót keresett a faragott fáknak. Kerestek helyszíneket, írtak verseket, kitalálták hozzá a képi megjelenítéseket. Meg persze a biztonságot, statikát figyelembe véve alkották meg az új sorozatot, a Wekerlei Térverseket.
Pályáztak, és nyertek egy nem túl nagy összeget, amit a saját és önkéntesek munkájával kiegészítve készítették el a műveket.
Források:
Wekerle (A Wekerlei Társaskör Egyesület Tájékoztató Lapja): 2021. 1–2.szám: 16–17. oldal
További linkek
http://wekerleitervers.hu/
https://www.facebook.com/tervers

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Wekerlei Térvers 9." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467826
Feltöltve
2021.11.11. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 16:32

"Wekerlei Térvers 9." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467827
Feltöltve
2021.11.11. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 10.4mm • ISO125

467828
Feltöltve
2021.11.11. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/800 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 16:32

"Wekerlei Térvers 9." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467830
Feltöltve
2021.11.11. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 16:32

"Wekerlei Térvers 9." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467831
Feltöltve
2021.11.11. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 16:32

"Wekerlei Térvers 9." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467832
Feltöltve
2021.11.11. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 10.4mm • ISO125

467833

467834
Feltöltve
2021.11.11. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 16:32

"Wekerlei Térvers 9." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467835
Feltöltve
2021.11.11. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ40/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 16:32

"Wekerlei Térvers 9." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467836
Feltöltve
2021.11.11. 16:32
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 16:32

"Wekerlei Térvers 9." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467837
Feltöltve
2021.11.11. 16:41
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 16:41

"Wekerlei Térvers 9." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467838
Feltöltve
2021.11.11. 16:41
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ71/10 • 1/800 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 16:41

"Wekerlei Térvers 9." c. alkotás fotói

Alkotó
Urmai Ungurán László (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
467839
Feltöltve
2021.11.11. 16:41
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.11. 16:41
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.11.21. 20:53
TundeK62 publikálta "Wekerlei Térvers 9." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.