Lovas István síremléke

Szolnok, Kőrösi út 2.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálták

Szolnok
Kőrösi út 2.
A szolnoki római katolikus temető 3/D parcellája szélén.

Avatás1936. augusztus 23.

Buzásy Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Engel Mór (bronzöntő, közreműködő)

Nem köztéri:Temető, sírkert
kalaposlány
2021.11.11. 07:44
A szolnokinak tisztelt Borbereki Kovács Zoltán szobrászati alkotásainak felkutatásán hosszabb ideje dolgozom, s ezért örömmel töltött el, mikor egy újabbat fedezhettem fel.

Kósa Károly szolnoki helytörténész munkássága ismeretében jutottam információkhoz Lovas Istvánról és síremlékéről. Először a közreműködésével készített 37 állomásos szolnoki temetői sétaút 5. állomása leírásából, melyből megtudtam, hogy Borbereki Kovács Zoltán készítette a síremléken eredetileg volt repülőgép-domborművet. [1] Majd láttam régebbi fényképeit a Jász-Nagykun-Szolnok megyei panteonjában a síron ma már nem látható repülőgép-domborműről. [2] Ezt követően az alkotó nevének forrással bizonyíthatósága érdekében kérésemmel kerestem meg őt, melyre önzetlen segítséget nyújtott, és a vonatkozó archív - az interneten egyelőre nem elérhető - újságcikk fényképét és az újság bibliográfiai adatait megküldte nekem. A cikkben a síremlék készítőjének és a rajta volt dombormű alkotójának, illetve bronzba öntőjének neve, valamint az avatási időpont is szerepel (a cikk fotója a fényképek között szerepel) [3] Mindezekért többszörös köszönettel tartozom Kósa Károlynak.

Előzőek alapján kiderült, hogy a síremléken levő dombormű Borbereki Kovács Zoltán alkotása, melyet Engel Mór rézöntödéjében öntöttek bronzba. A síremlék kőmunkáit Buzásy Ferenc építési vállalkozó készítette. Az avatás 1936. augusztus 23-án történt meg.

A szolnoki temetőben fel tudtam keresni a síremléket, s fényképeket készítettem, melyeken sajnos a valamikori vitorlázórepülőgép bronz domborművének csak a nyomai láthatóak. Ismeretlen módon eltűnt a helyéről.

A síremlékről szerepel egy fénykép a Képes Pesti Hírlap 1936. 08. 29-i számában, melyet vélhetően az avatás napján, vagy közvetlenül azt követő napokban készítése folytán avatáskori fényképnek tekinthetünk. [4]

Ugyanezt a fényképet szerepeltetik az 1937-ben készített, Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme c. könyvben is, ahol olvasható Lovas István életéről információ. Ebből megtudhatjuk, hogy a „vasutas repülők kiválósága”, 1935. augusztus 24-én egy bemutatórepülés végzése közben lezuhant. Klubja, a KAMC (Közép-magyarországi Automobil Klub) egy „síremlékkel áldozott a vasutas hősi halottnak”, melyről fényképet is közöltek. [5]

Lovas István (Piski, 1910. aug. 28. – Szolnok, 1935. aug. 24.), a sportrepülés hősi halottja emléke előtt tisztelegve, Szolnokon utcát neveztek el róla. "...Tagja volt a Magyar AERO Szövetségnek és egyik kezdeményezője a szolnoki vitorlásrepülésnek…. Vitorlázógépével a szandai réten zuhant le.” A róla elnevezett utcában levő ház falán 2005-ben emléktáblát is elhelyeztek. Ezen olvasható, hogy „a MÁV-lakatos, sportrepülő főoktató, a síkvidéki motor nélküli repülés meghonosítója az országban elsőként Szolnokon.” [6]
Források:
[1] Séta a szolnoki temetőben - Történelmi útvonal: Gördögök, Kerékpáros és Szabadidő Sportegyület honlapja:
https://www.gordogok.hu/gorapp/virtualis_tanosveny/route.php?route_name=szolnok_temeto

[2] Kósa Károly Jász-Nagykun-Szolnok megyei panteonjának Lovas Istvánról szóló oldala: http://www.kosakaroly.hu/panteon/p_lovas-i.html

[3] Avatás és a síremlék, illetve a dombormű alkotói: Ma vasárnap avatják fel Lovas István pilótahalált halt repülőoktató síremlékét: Jász-Nagykun-Szolnok megyei Lapok, 1936. augusztus 23. 4. oldal

[4] Avatáskori fénykép: Képes Pesti Hírlap, 1936 (58. évfolyam, 1-297. szám)1936-08-29 / 197. szám, 3. oldal: előfizetéses:
https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlapKepesMelleklet_1936/?query=kmac%20%22lovass%20istv%C3%A1n%22&pg=473&layout=s

[5] Lovas István síremlékéről: Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme. A legelső vasúttól – napjainkig: Lovas István: (Budapest, 1937) 756. oldal: https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_KOZL_Sk_1937_MagyarVasutassagOknyomozoTort/?query=lovas%20istv%C3%A1n%20s%C3%ADreml%C3%A9ke&pg=891&layout=s

[6] Utcanévadónk Lovas István: https://szolnok-szecska.blogspot.com/2015/03/utcanevadok-lovas-istvan.html

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Lovas István síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbereki Kovács ZoltánBuzásy Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Engel Mór (bronzöntő, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
467535
Feltöltve
2021.11.11. 07:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.11. 07:09

"Lovas István síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbereki Kovács ZoltánBuzásy Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Engel Mór (bronzöntő, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
467536

467537
Feltöltve
2021.11.11. 07:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.11. 07:10

"Lovas István síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Borbereki Kovács ZoltánBuzásy Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Engel Mór (bronzöntő, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
467538
Feltöltve
2021.11.11. 07:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.11. 07:11

"Lovas István síremléke" c. alkotás fotói

Kósa Károly fényképfelvétele Lovas István síremlékéről, rajta a bronz domborművel, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei panteonból.
Alkotó
Borbereki Kovács ZoltánBuzásy Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Engel Mór (bronzöntő, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
467730
Forrás
http://www.kosakaroly.hu/panteon/p_lovas-i.html
Évszám
2015
Feltöltve
2021.11.11. 13:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.11. 13:01
2015
Kósa Károly fényképfelvétele Lovas István síremlékéről, rajta a bronz domborművel, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei panteonból.

Archív fotók

"Lovas István síremléke" c. alkotás fotói

Avatáskori fénykép: Képes Pesti Hírlap, 1936 (58. évfolyam, 1-297. szám)1936-08-29 / 197. szám, 3. oldaláról
Alkotó
Borbereki Kovács ZoltánBuzásy Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Engel Mór (bronzöntő, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
467541
Forrás
előfizetéses: https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlapKepesMelleklet_1936/?query=kmac%20%22lovass%20istv%C3%A1n%22&pg=473&layout=s
Évszám
1936
Feltöltve
2021.11.11. 07:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.11. 07:22
1936, Archív felvétel
Avatáskori fénykép: Képes Pesti Hírlap, 1936 (58. évfolyam, 1-297. szám)1936-08-29 / 197. szám, 3. oldaláról

Adalék vagy máshol

"Lovas István síremléke" c. alkotás fotói

Lovas István síremléke alkotójának, készítőinek neve és az avatás időpontja szerepel az újságcikkben, melynek fotóját Kósa Károly küldte.
Alkotó
Borbereki Kovács ZoltánBuzásy Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Engel Mór (bronzöntő, közreműködő)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
467540
Forrás
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Lapok, 1936. augusztus 23. 4. oldaláról kifényképezett újságcikk.
Fotózva
2015. május
Évszám
1936
Feltöltve
2021.11.11. 07:13
Képinfó
Nem a helyszínről
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.11.11. 07:13
2015. május
Lovas István síremléke...Teljes szövegLovas István síremléke alkotójának, készítőinek neve és az avatás időpontja szerepel az újságcikkben, melynek fotóját Kósa Károly küldte.Kevesebb szöveg
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.11.11. 13:01
1 új fotót töltöttem a "Lovas István síremléke" műlaphoz
21.11.11. 11:12
A "Lovas István síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.11. 07:44
kalaposlány publikálta "Lovas István síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.