Budapest, VI. kerület, Liszt Fenc tér

Alternatív, helyi címek:A Zeneakadémia épületdíszei VII.

Budapest
VI. kerület, Liszt Fenc tér
A Liszt Ferenc tér és a Király utca sarkán.

Felállítás1907


Göröntsér Vera
2009.04.22. 20:33
A Zeneakadémia épülete több részletében mutat "egyiptizáló" stílusjegyeket. A kapuk ("az élet kapui") "templombejáratri asszociációt keltő" kiképzése, az épületen több helyen elhelyezett szimbólumok is erre utalnak, így a könyv szerzője eljut addig a gondolatig, hogy az épület, mint "óegyiptomi eredetű Napisten temploma határozható meg."
Idézve: "Az egyiptomiasan régies alépítményen emelkedő felső rész homlokzatát „a férfitest arányait, erejét és szépségét" mutató antik dór oszlopok tagolják." Ezzel a gondolattársítással továbblépve – összhangban más utalással és megfogalmazással: "Apollón temploma ez, a görög Napistené, akinek Művészisten mivoltára kő és bronz lantjai utalnak..."

Apollón attribútumai /többek között/ az erkélyek mellett felfelé mutató, képzeletben meghosszabbított dór oszlopok közötti részen (a medalionok felett), az "egyiptomi alakok" között elhelyezve láthatók.
Források:
Raffay Endre: Apollon szentélye; a budapesti Zeneakadémia százéves épülete (Kalligram, 2007)

Blogbejegyzések a műlapról
Zeneakadémia: Apollón szentélye
Göröntsér Vera blogja @ 2013.11.03. 19:38
A budapesti Zeneakadémia épülete 2007-ben volt száz éves. Ebből az alkalomból adták ki azt a könyvet, ami az épület építéstörténetét és ikonográfiai programját mutatja be. A bejegyzés megírásának aktualitását az adja, hogy befejeződött a „Zenepalota” három évig tartó felújít...

Szende András készítette a műlapot


Tagi gyűjteményben
Zeneakadémia alkotásai

Cím alapján hasonló

"Egyiptomi alakok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
17017
Feltöltve
2009.04.22. 20:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.22. 20:10

"Egyiptomi alakok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
17018
Feltöltve
2009.04.22. 20:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.22. 20:12

"Egyiptomi alakok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
17019
Feltöltve
2009.04.22. 20:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.22. 20:14

"Egyiptomi alakok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
17020
Feltöltve
2009.04.22. 20:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.22. 20:16

"Egyiptomi alakok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
17021
Feltöltve
2009.04.22. 20:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.04.22. 20:19

"Egyiptomi alakok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
150997
Feltöltve
2013.11.03. 18:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.03. 18:46

"Egyiptomi alakok" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
150996
Feltöltve
2013.11.03. 18:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.11.03. 18:45
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.01.04. 12:59
Megérintettem az "Egyiptomi alakok" alkotást!
16.12.05. 13:43
Megérintettem az "Egyiptomi alakok" alkotást!
16.10.07. 12:07
Megérintettem az "Egyiptomi alakok" alkotást!
16.02.06. 18:12
Megérintettem az "Egyiptomi alakok" alkotást!
15.10.03. 15:56
Megérintettem az "Egyiptomi alakok" alkotást!
15.02.24. 14:52
Megérintettem az "Egyiptomi alakok" alkotást!
15.02.09. 20:45
Megérintettem az "Egyiptomi alakok" alkotást!
13.04.04. 21:16
Az "Egyiptomi alakok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.04.04. 15:37
Az "Egyiptomi alakok" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak.
09.04.22. 20:33
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Egyiptomi alakok" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.