Reventlaui Kaas-címer

Budapest, I. kerület, Úri utca 27.

Alternatív, helyi címek:Rewentlowi Kaas báró címere

Budapest
I. kerület, Úri utca 27.
A címen lévő ház homlokzatán.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2021.12.26. 17:28
Szép találat az Urbface oldalán a Kaas-ház és történetének leírása. Az itt rögzítettek szerint 1875-ben az épület új tulajdonost kapott (épült, ill. átépítve 1780 körül) "báró rewentlowi Kaas Ivor" (1842–1910) személyében, aki a főváros egy kerülete országgyűlési képviselője, író és publicista" volt. Ezt követően az épületet átalakíttatta klasszicista stílusban.[1]
Gondom a címével, rangjával van, mivel a címerhatározó szerint Ferenc József Kaas Albert dr. számára adományozta azt a címerrel együtt 1912-ben [2] és amennyire én tudom, a rang visszafelé nem örökölhető (mégis többször találtam "felmenőket", akiknek a neve mellett szerepel).
Az épület 1907-ben újabb változáson esett át, majd a két világháború között báró reventlaui Kaas Albert dr. (1885–1961) "politikus, jogász, johannita lovag", családja és mások költöztek a házba. Az újabb, a homlokzatot érintő átalakítást és stílusváltást a báró 1923-ban rendelte meg, amikor az utcai front homlokzati kialakítása mai formáját nyerte el. Ekkor helyezték el a kapu felett a bárói címert is.[1]
"A címer leírása: Bástyásan harántolt ezüst és vörös. A pajzson lévő rostélyos sisakra helyezett vörös-ezüst fonatból két háromágú liliom emelkedik ki. Foszlányok: ezüst-vörös." [2]
Források:
[1] A Kaas ház: http://urbface.com/budapest/a-kaas-haz
[2] Kaas címer: https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Kaas_c%C3%ADmer
-- Műemlék: https://budavar.hu/upload/userfiles/1/pages/201602/megalapozovizsgalat_1456479920.pdf

Cím alapján hasonló

"Reventlaui Kaas-címer" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
465414
Feltöltve
2021.11.01. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.01. 21:17

"Reventlaui Kaas-címer" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
465415
Feltöltve
2021.11.01. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 26.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.01. 21:17

"Reventlaui Kaas-címer" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
465419
Feltöltve
2021.11.01. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO500

465416
Feltöltve
2021.11.01. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 44.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.01. 21:17

"Reventlaui Kaas-címer" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
465417
Feltöltve
2021.11.01. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 80mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.01. 21:17

"Reventlaui Kaas-címer" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
465418

465420
Feltöltve
2021.11.01. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 90.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.01. 21:17

"Reventlaui Kaas-címer" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
465421
Feltöltve
2021.11.01. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/100 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.01. 21:17

"Reventlaui Kaas-címer" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
465422
Feltöltve
2021.11.01. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.11.01. 21:17
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.12.26. 17:28
Göröntsér Vera publikálta "Reventlaui Kaas-címer" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.